Meghalt a Roxette énekesnője

2019/12/10  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Hatvanegy éves korában meghalt Marie Fredriksson, a Roxette nevű duó egyik tagja – írja a BBC hírportálja.

Fotó: Dailymail

Menedzserének közleménye szerint a svéd énekesnő kedden halt meg a rákkal folytatott 17 évnyi küzdelem után.

"Te voltál a legcsodálatosabb barát több mint 40 éven át" – írta Per Gessle, a Roxette másik tagja.

Fredriksson 1958 májusában született a svédországi Össjö városában. Zenei karrierje a szomszédos Halmstadban indult, ahol barátságot kötött későbbi zenésztársával, Gesslével. Fredriksson szólókarrierje 1984-ben indult és hamarosan Svédország egyik legkedveltebb és legsikeresebb művésze lett. Két évvel később alapították meg Gesslével a Roxette-et, hogy hazájukon kívül is hírnevet szerezzenek, ami olyan jól sikerült, hogy a következő években a világ egyik legsikeresebb popzenei formációjává váltak. Első kislemezük, a Neverending Love Svédországban azonnal nagy sláger lett, debütálóalbumukkal, a Pearls of Passionnel pedig megalapozták hazai népszerűségüket.

A Roxette 1987 karácsonyára időzítette az It Must Have Been Love (Christmas For The Broken Hearted) kiadását, majd 1988-ban megjelent a második album is Look Sharp! címmel. Egy amerikai cserediák, miután Svédországból visszatért az Egyesült Államokba, eljuttatta a The Look kislemezt a minneapolisi KDWB rádiónak; a dal gyorsan népszerű lett, holott a lemez addig meg sem jelent a tengerentúlon. A számot aztán 1989-ben adták ki az Egyesült Államokban és márciusban már vezette a slágerlistát.

A második listavezető dal a tengerentúlon a Listen To Your Heart lett, amelyet az It Must Have Been Love átdolgozott változata (a karácsonyi részeket kihagyták) és a Joyride követett. A duónak még megannyi sláger kötődik nevéhez, egyebek között a Dressed for Success, a Dangerous és a Fading Like a Flower.

A Roxette több mint 80 millió lemezt adott el világszerte és számos koncertturnét tartott.

Fredrikssonnál 2002-ben agydaganatot diagnosztizáltak. A betegség kezelését követően sikerült talpra állnia és 2009-től fokozatosan visszatért a színpadra. A Roxette sikeres új albumokkal rukkolt elő és turnékra indult,

A sugárkezelést nem bírta jól a szervezete. Az egyik szemére szinte teljesen megvakult, s a lába is annyira legyengült, hogy a koncerteken bárszéken ült, s közben botra támaszkodott.

Ha valaki azt gondolná, hogy a bárszéken és a boton van a hangsúly, téved: a KONCERTEN!

Ahogy a már idézett zenésztárs kommentálta:

"Egyszerűen szereti a színpadot, szeret énekelni." (Blikk.hu)

2016-ban azonban Fredriksson orvosai azt tanácsolták az énekesnek, hogy hagyja abba a koncertezést és koncentráljon az egészségére.

A Roxette legutolsó albuma, a Good Karma 2016-ban jelent meg.

R.I.P.

Roxette, Marie Fredriksson, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek