Meghalt Babos Gyula

2018/04/14  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Április 12-én, 68 éves korában, türelemmel viselt betegség után meghalt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár – közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.

Fotó: MÜPA

A virtuóz gitáros 15 éves kora óta pengette a húrokat, 1966-ban pedig - mindössze 17 évesen - megnyerte a Magyar Rádió Jazzversenyét. Igazán ismert a Kex zenekar gitárosaként lett, majd később játszott még a Rákfogóban és a Saturnusban is. 1985-ben alapította meg saját formációját Babos Trió Plusz néven, ami a későbbiekben már csak Babos Trió néven futott tovább. 1989-ben jelent meg első szólólemeze Kinn és benn címmel, majd ezt követte a Sham című album. Munkássága során számtalan külföldi sztárral dolgozott együtt, és szinte minden hazai zenésszel volt valami közös produktuma, aki a jazz, illetve a rock színterén mozog.

1977 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének megbecsült tanára volt, valamint alapító tanárként egyengette 1996-tól a Kőbányai Zenei Stúdió diákjainak útját. Mindezt úgy, hogy valójában még érettségi bizonyítvánnyal sem rendelkezett.

Többször díjazták életében, 1991-ben EMeRTon-díjat, 2003-ban Szabó Gábor-díjat, 2008-ban pedig Liszt Ferenc-díjat kapott. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

Babos Gyulát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti.

Babos Gyula, gyász, jazz

 

 

Szólj hozzá!


Festményt rongáltak zenészek megbízásából egy galériában

Festményt rongáltak zenészek megbízásából egy...

Egy magyar galériában történt az eset még a múlt héten. Egy idegen a kordon alatt átbújva lefújt egy festményt. Az olvasók által küldött...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Boy George visszatért a Broadway legendás előadásába

A Culture Club egykori énekese május 25-ig többször is újra felbukkan a Broadway híres jukebox musical-jében, a Moulin Rouge! The Musical-ben: Harold Ziedler szerepét játssza majd megosztva Robert Petkoff-fal.

Életed hétvégéje, avagy a Follow The Flow-tól a Thália színpadáig

2025. április 12-én lesz az Életed hétvégéje című mini musical ősbemutatója a Thália Színházban. Hogy mi ez a fura elnevezés és mit jelent zenét írni színpadra, arról a zeneszerző, Furák Péter mesél. A Vígszínház egykori zenei vezetője, zeneszerzője olyan előadókkal dolgozik együtt, mint Oláh Ibolya, Udvaros...
Új koncertek