Meglepetések nélkül született végeredmény a Petőfi Zenei Díjátadón

2019/08/21  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea, MTI

Most már hagyományosan, külön gálaműsor keretében adták át tegnap este a 2019-es Petőfi Zenei Díjakat Zamárdiban, a Strand Fesztiválon. Nagy meglepetés nem történt, a nyertesek gyakorlatilag ugyanazok, akik évek óta gyűjtögetik a hasonló szobrocskákat a hazai zeneiparban. Mintha csak ők léteznének a szakma, és a szavazó közönség fejében...

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A Petőfi Zenei Díj több kategóriájának jelöltjeit a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy százfős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai grémium. Az év zenekarára, az év női és férfi előadójára, az év videoklipjére és az év akusztikus koncertjére június 18. és augusztus 12. között szavazhatott a közönség és a szakmai testület. A végeredménybe a szakmai zsűri és a közönség szavazatai 50-50 százalékban számítottak bele.

Az életműdíjat Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere kapta. Két kategóriában már korábban győztest hirdettek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, míg az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett. Négy új kategóriában - az év szövegírója, az év gitárosa, az év ütőhangszerese és az év billentyűse - a Petőfi Rádió által összeállított öt-öt nevet tartalmazó listáról a korábbi életműdíjasok, Bereményi Géza, Demjén Ferenc és Tátrai Tibor választották ki a győzteseket.

Nagy meglepetésnek nem mondható a nyertesek listája, hisz kb. ugyanezek az eladók vehettek át díjakat korábbi versengések alkalmával. Sőt! A felhozatalban négy produkció - Halott Pénz, Rúzsa Magdi, Follow The Flow, Pápai Joci - már tavaly is felálhatott ugyanarra a dobogóra Zamárdiban, ketten ráadásul ugyanabban a kategóriában...

Az élőben közvetített díjátadó házigazdája Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente volt, az este során fellépett Pápai Joci, a Halott Pénz, a Hiperkarma, az AWS, a USNK, az Acoustic Planet, a Useme és a francia Ofenbach. A győztesek kihirdetése után a fesztivál MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpadán adott koncertet a brit világsztár, John Newman, a Follow The Flow, és a nemzeti ünnep alkalmából tűzijátékot is tartottak.

A kategóriák díjazottainak teljes listája:

Az év zenekara - Halott Pénz
Az év női előadója – Rúzsa Magdolna
Az év férfi előadója – Ákos
Az év videoklipje – Nem tudja senki (Follow The Flow)
Az év akusztikus koncertje - Bagossy Brothers Company
Az év dala – Az én apám (Pápai Joci)
Az év felfedezettje - Acoustic Planet
A PZD életműdíjasa - Nagy Feró
Az év gitárosa: Füstös Bálint / Az év ütőhangszerese: Gálos Ádám / Az év billentyűse: Szebényi Dániel / Az év szövegírója: Szepesi Mátyás

Petőfi Zenei Díj, Strand fesztivál, 2019, Zamárdi, Halott Pénz, Rúzsa Magdolna, Ákos, Bagossy Brothers Company, Pápai Joci, Follow The Flow, Acoustic Planet, Nagy Feró, Szepesi Mátyás, Gálos Ádám, Füstös Bálint, Szebényi Dániel

 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek