Megvan a rekord: megjelent a dal, amit 37 magyar szerző közösen írt

2022/10/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Soha ennyien nem írtak még együtt dalt Magyarországon, a szerzemény a Dalszerzők Napja alkalmából az Artisjus Egyesület felkérésére készült.

A werkfotón Sena (Hénics Fruzsina)

Az új dal célja nem csupán a rekordállítás volt. A kezdeményezés alkotói folyamata egyúttal példát is kíván mutatni arra, hogy közös dalaink nem csak szórakoztatnak vagy kikapcsolnak, számtalan módon össze is kötnek minket. „A dal összeköt" – így szól az idei Dalszerzők Napja üzenete, melyhez október 8-án a nagyközönség is csatlakozhat:

a #dalszerzőknapja és a #adalösszeköt hashtagekkel ellátott közösségi média bejegyzésekben lehet majd közzétenni a kedvenc közös dalokat és a kapcsolódó történeteket.

Ami pedig az új dalt illeti, a kollaborációban különböző zenei stílusokból érkező szerzők vettek részt és több korosztály dolgozott együtt. A legidősebb és a legfiatalabb résztvevő életkora között több mint ötven év különbség van: az idén európai könnyűzenei díjjal kitüntetett 22 éves Deva és a 76 éves Bródy János is a szerzői csapat tagjai.

 A szerzőket és az előadókat, valamint az előző rekordert ebben a cikkünkben soroltuk fel!

 

A rendhagyó alkotói folyamatot Müller Péter Sziámi dalszövegíró és Sebestyén Áron, a projekt producere gondolta ki és fogta össze. A közös munka több alkotó esetében országhatárokon ívelt át: Gerendás Dani Los Angelesből, Jónás Vera Berlinből, Hien pedig Vietnámból, majd pedig New Yorkból csatlakozott például a közös munkához, ami végül így állt össze:

 

S hogy miért pont októberben tartják a Dalszerzők napját?

1965-ben a kultikus Bosch klubban – melyet azóta poptörténeti emlékponttá avattak – ekkoriban játszották először közönség előtt az első magyar nyelvű rockdalt, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című dalát, az Illés-együttes előadásában.

 

dalszerzők napja, rekord, Animal Cannibals, Müller Péter Sziámi, Bródy János, Bérczesi Róbert

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek