Mindent eladtak, aztán senki nem kapott útlevelet – Tátrai Tibor 50 éve zenél

2018/08/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Megtisztelőnek tartja Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitáros, érdemes művész, hogy az idén ő kapta meg a Petőfi rádió zenei életműdíját. A zenész a hirado.hu-nak adott interjúban elmondta, idén télen lesz 50 éve, hogy a színpadon áll, és ötvennél több nagylemezt készített.

Fotó: Tátrai Tibor/FB

Mindenképpen nagyon megtisztelő, hogy a Petőfi Zenei Díj történetében Bereményi Géza dalszövegíró és Demjén Ferenc énekes, dalszövegíró után következett a sorban – mondta a portálnak Tátrai Tibor.

Felelevenítette, hogy amikor 16 évesen "élesben" először lépett a színpadra, Radics Béla, a legendás gitáros szeme elkerekedett a rémülettől.

"Magamtól tanultam gitározni, a technika még nagyon hiányzott, csak a szív és az akarat volt meg a játékhoz" – mesélte.

A kezdetekről szólva elmondta, hogy "mindenféle zenei irányzatok" megtalálták, nem másolt senkit a külföldiek közül, de tőlük megtanulta, hogyan kell bluest játszani, "ami persze kreativitás nélkül semmit nem érne". A zene, amelyet akkor előadtak, teljesen új volt, nem játszotta előttük még senki itthon.

Mindig vannak körülötte tehetséges fiatalok – jegyezte meg. Úgy fogalmazott: serdülőként "telibe kaphatta" Radics Béla energiáját, s ahogy teltek az évek, készültek a lemezek, felnőtt mellette két-három gitárosgeneráció, nekik már ő lett "a Radics". Mesterei között említette még Orszáczky Miklóst (Jackie Orszáczkyt), a Syrius együttes basszusgitárosát, aki 1974-től haláláig, 2008-ig  Ausztráliában élt. Azt mondta, csoda történt vele, hogy 20 évesen bekerülhetett Jackie mellé "egy olyan érett bandába, mint a Syrius". 

Pályájára visszatekintve kiemelte, hogy mindig olyan helyekre ment, ahol nálánál sokkal jobb zenészek voltak, mivel így tudott fejlődni. A Syriusszal lett volna lehetősége külföldön folytatni a pályáját, Ausztráliába mehettek volna, mindent eladtak, aztán senki nem kapott útlevelet. Ezzel gyakorlatilag szinte vége is lett az együttesnek - tette hozzá.

Aztán – folytatta a felsorolást – jött a Mini, utána pedig a Generál együttes. A külföldi fellépésükkel kapcsolatban azt mondta, akkor meg csak ő nem kapott útlevelet, a hivatalos válasz szerint közérdeket sértett, de amikor később utánanézett, kiderült, hogy "egy irodista kislány rossz fiókba tette" az útlevelét. Később beutazta a világot, s bár hívták, és meg is fordult a fejében, soha nem akart másutt élni.

Tátrai Tibor beszélt arról is, hány koncertre készül éppen: augusztus 10-én a Tátrai Banddel, 11-én Hobóval lép fel az új Ifi Parkban, aztán 15-én Deák Billel Debrecenben, 19-én Kőbányán, 20-21-én meg a Strand Fesztiválon az Ivan & The Parazollal játsszák a Hobo Blues Band Vadászat albumából a Vadászok gyülekezőjét.

 

Jackie Orszáczky, Syrius, életmű-díj, Radics Béla, Mini, Generál

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek