Na, milyen lesz Nagy Feró meg Mező Misi a zsűriben? Szombaton indul A DAL 2019!

2019/01/15  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Idén is 30 új szerzemény közül választja ki a zsűri és a közönség, hogy ki legyen az az egyetlen szerencsés, aki majd hazánkat képviselheti a sorrendben 61. Eurovíziós Dalfesztiválon Izraelben. Január 19-én este az első tíz jelölt mutatkozik be a nagyérdeműnek.

Fotó: MTI

Mint ahogy azt már korábban megírtuk, a dalválasztó show zsűrijében – némi változásnak köszönhetően ezúttal Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere ül majd.

Az ötödik zsűritag idén is a közönség, vagyis tetszés szerint pontozhatjuk a dalokat és szavazhatunk kedvencünkre SMS-ben. Aki extra információkra is kíváncsi, az olvasgathatja A Dal 2019 honlapját, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalát is, így már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal.

Az első adás 10-es listája a következőképpen áll össze (a nevekre kattintva a versenydalokat is meghallgathatjátok):

Antal Tímea feat. Demko Gergő – Kedves Világ!
Berkes Olivér – Világítótorony
DENIZ – Ide várnak vissza
Hamar Barni – Wasted
Konyha – Százszor visszajátszott
Nomad – A remény hídjai
Oláh Gergő – Hozzád bújnék
Pátkai Rozina – Frida
Szekér Gergő – Madár, repülj!
Váray László – Someone who lives like this

Ismerős nevek korábbi évadokból: Antal Timi, Berkes Olivér, Oláh Gergő, de vadi új belépő az általunk is kedvelt Konyha zenekar, a rap-körökben már régi motorosnak számító Deniz, a mindössze 18 éves tehetség Hamar Barni, a Juhász Marci vezényletével felálló Nomad, a bossa nova hercegnő Pátkai Rozina, a 2018-as X-Faktor élő adásában is bemutatkozó Szekér Gergő, valamint a mandolinozás mestere Váray László.

A Dal 2019 – január 19-től szombatonként 19.30-tól a Duna Televízió és a Duna World műsorán lesz látható.

A Dal 2019, műsor, verseny, Eurovízió, Both Miklós, Mező Misi, Vincze Lilla, Nagy Feró, Fehérvári Gábor Alfréd, Dallos Bogi, Konyha, Antal Timi, Berkes Olivér, Deniz, Hamar Barni, Nomad, Oláh Gergő, Pátkai Rozina, Szekér Gergő, Váray László

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek