Nagyon készül a hosszú kihagyás utáni első koncertjére a Quimby

2022/09/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

"Mostantól október 1-ig minden napunkat próbákkal töltjük, hogy a Budapest Parkban igazi Quimby-élményt kaphasson a közönségünk" – tették közzé szeptember eleji posztjukban, és fotók tanúsága szerint ez így is van.

Fotó: sinco

Próbáltuk előtúrni, melyik volt a legutóbbi (teljes és élő) Quimby-koncert, a tévedés jogát fenntartva (előre is köszönjük a kommentelőknek, ha kiigazítanak minket) úgy gondoljuk, a 2019 végi, A38-as dupla, amelynek egyik eseményén mi is ott voltunk, tudósítónk úgy vélekedett akkor, hogy az elmúlt 10 év legjobb Quimby-koncertjén vett részt.

2020. március 11-én aztán lezárt az ország, nemhogy Quimby, de semmilyen koncert nem volt az online megjelenéseken kívül. Július elején jött a hír, hogy a zenekar szünetet tart, mert Kiss Tibi terápiára vonul. Ebben a közleményben még azt ígérték, hogy 2021. április 24-én pótolják a Parkos koncertjüket, ez akkor mégsem jött össze az ismert okokból, de immáron megérett arra az idő, hogy újra színpadra álljanak. Közben a zenekar nem tűnt el teljesen a rajongók szeme elől, részt vettek a Raktárkoncert projektben, és Quimby Plusz-Mínusz címmel felléptek például a Művészetek Völgyében, és ugyanezen a néven egy koncertfilmet is kiadtak.

A hardcore Quimby-rajongók körében volt némi elégedetlenkedés, egyrészt azért, mert Kiss Tibi időközben az Aranyakkorddal és a Budapest Bárral már visszatért a színpadra, továbbá a többi Quimby-tagnak is voltak (vannak) külön projektjei, a zenekar egészéről azonban sokáig nem jöttek hírek. Most mindenki megnyugodhat: október elsején a Budapest Parkban a régen látott zenekar belecsap a húrokba.

Csak feltételezzük, hogy a nyári fesztiválok versenyt futottak a menedzsmentnél egy-egy koncertért, de mi is úgy gondoljuk, hogy egy efféle reunion bulinak tényleg meg kell adni a módját: azok legyenek ott, akik a zenekart szívből kedvelik, ne azok, akik két koncert között odatévednek a színpad elé, plusz egy fesztiválos koncert sosem ér fel egy önálló fellépéssel.

Tehát: találkozunk október elsején a  Budapest Parkban, ahol a Quimby vendége az Aron Andras & the Black Circle Orchestra lesz.

Nagyon várjuk, hogy újra a teljes zenekarral hallgathassuk meg a hosszú szünet után a  legjobb Quimby-dalokat, garantáljuk, hogy az élménytől

A Quimby FB oldalán még egy esemény felbukkant, ez a 100 éves születésnapi koncert, ha valaki esetleg lemaradna a parkos buliról, 2091. november 18-án bepótolhatja :) Nem ígérjük, hogy ott leszünk...

 

Quimby, Kiss Tibi, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek