Négynapos ottalvós tábor a Budapest Parkban

2025/03/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen dalszerzőtábort szervez május 12. és 15. között. A kb. 20-25 fős kiválasztott táborozó brigád bent is alszik majd a helyszínen.

Négynapos ottalvós buli a Budapest Parkban

A 4 napos ingyenes eseményre zenészek, producerek, dalszerzők és előadók jelentkezését várják.

A KEMP egyébként nem ismeretlen a zenészek körében, a Banana Records már négy alkalommal szervezett hasonló jellegű tábort. Itt íródott például Hundred Sins Opera című albumának egy része, vagy Beton.Hofi Playbánia c. lemezének néhány dala, de itt született meg Co Lee, Kolibri és a Dzsúdló projekt producere, Tembo közös EP-jének ötlete is.

A Budapest Park a kezdetektől fontosnak tartja, hogy a náluk fellépő produkciók mellett kiemelt figyelmet fordítson a feltörekvő előadókra is: a mostani, a Mastercard és a K&H támogatásával megvalósuló Budapest Park KEMP célja is az, hogy lehetőséget biztosítson zenészek, előadók, producerek számára, hogy egy izgalmas, inspiráló, kifejezetten zenei környezetben írjanak új dalokat.

Ráadásul 2025 a dalszerzés éve is.

A szervezők azt remélik, hogy olyan szerzemények születnek majd, amit később ezrek énekelhetnek együtt a Parkban.

Hogy fog ez kinézni?

  • A Budapest Park KEMP ideje alatt a résztvevők szó szerint beköltöznek a Parkba, a nappali programoknak elsősorban a backstage-ben biztosítanak helyszínt, de az öltözőkön kívül az skyboxokat is úgy alakítják majd át, hogy azokban a táborozók négy napig kényelmesen lakhassanak.

  • A tervek szerint a backstage különböző terei stúdióknak is helyet adnak majd, amelyeket technikai partnerünkkel, az Audiospecialista csapatával alakítanak ki.

  • A résztvevők a nap elején különféle feladatokat kapnak majd, amik kicsit szembe mennek a jól megszokott dalszerzési sémákkal, és kimozdítják őket a komfortzónájukból.

  • Mindezek mellett különböző masterclass előadásokon vagy workshopokon vehetnek részt, a legkülönfélébb témákban a művészeti terápiától kezdve a zenei menedzsmentig.

  • A csapatoknak mindössze egy napja van, hogy egy dalt megírjanak, amit aztán este együtt értékelnek. Ezeket a közös zenehallgatásokat a tervek szerint a Park FM-en, a Budapest Park online rádiójában is közvetítik majd.

  • Ezek után még sokszor végül éjszakába nyúló közös jammelések következnek, ahol tovább csiszolja mindenki az aznapi munkáját, hogy aztán a következő nap fejest ugorjon egy teljesen új csapattal egy teljesen új számba.

Az alkotótáborban a részvétel ingyenes, a táborlakókat a regisztráltak közül fogják kiválasztani. Jelentkezni 2025. március 24. éjfélig lehet.

 

Most belehallgathatsz, mire jutott a Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar a táborozókkal

 

***

Ami meg a "profikat" illeti, a Budapest Parkban a nyitóhónapban felbukkan:

  • április 24. AWS (vendég: A Király Halott, Vodka For Kids),
  • április 25. hiperkarma (20 éves jubileumi koncert; vendég: Hangácsi Márton, Agócs Márton, Fejér Mihály/aurevoir.),
  • április 26. Krúbi (teltház),
  • április 30. James Hype.

 

Budapest Park, Banana Records, Budapest Park KEMP, dalszerzők

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek