ON AIR: Ilyen lesz a Budapest Park online rádiója, a Park FM

2024/08/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Vagyis: _ilyen_, hiszen már elindult a Budapest Park rádióadása. A Park FM célja, hogy platformot biztosítson olyan új és régi, hazai és nemzetközi előadóknak, akikkel kevésbé találkozhatunk az itthoni rádiókban.

A Park FM stúdiója/Fotók: Rosta Márk

A Park FM éjjel-nappal a legmenőbb előadók zenéit játssza, és ugyanúgy felcsendülnek a Parkban rendszeresen fellépő headlinerek slágerei, mint a kevésbé ismert, feltörekvő előadók szerzeményei.

A “Zene be. Valóság ki.” szlogen arra utal, hogy kifejezetten a zenei tartalmakra koncentrálnak, amelynek kialakításában a Budapest Parkban fellépő zenészek, zeneipari szakemberek is aktívan részt vesznek majd. Az előzetes egyeztetések során ugyanis kiderült:

nagy szüksége van a hazai zenei szcénának egy olyan platformra, amelyben megbíznak, és ahol szabadon mesélhetnek új megjelenésükről vagy megoszthatják gondolataikat bizonyos témákban.

A Park FM stúdióját a koncerthelyszínen belül alakították ki, amitől a műsorok még inkább “élővé” válhatnak, programnapokon a hallgatók együtt lélegezhetnek a közönséggel, sőt, a tervek szerint a készítők a nézőket is rendszeresen bevonják majd a műsorba.

Zeneileg nem csak lekövetik azt, amit az emberek valójában hallgatnak, de szokásukhoz híven egy lépéssel a trendek előtt járnak. Ebben segítségükre lesz a Park FM zenei főszerkesztője, DJ Izil, aki közel három évtizede meghatározó alakja a hazai zenei szcénának. Nevéhez olyan ikonikus műsorok fűződnek, mint például a Szimfonik Live vagy a Petőfi Akusztik, illetve fontos szerepet játszott a Petőfi Rádió 2007-es megújulásában. Emellett rezidens DJ-je a koncertek utáni backstage-buliknak.

Arról, hogy miért érezték szükségét annak, hogy online rádiót indítsanak, a Budapest Park alapítója és vezérigazgatója, Pálffy András a következőket mondta:

“Hatalmas információáradat zúdul ránk nap mint nap, és ezzel együtt végtelen mennyiségű zenéből választhatunk. A különféle streaming felületeken pillanatok alatt elérhetünk bármit, de ebből hiányzik egyfajta szelekció vagy útmutatás a zenék rengetegében. A Budapest Parkban a kezdetektől az innovatív, előremutató megoldások hívei vagyunk, így a Park FM egyfajta kalauzként is szolgál a hallgatók számára. Közönségünk és a nálunk fellépő előadók ugyanannyira formálják majd a műsort, mint mi. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a koncertre járók zenei ízlése is létrehozhat hallgatói bázist.”

A Park FM tehát tulajdonképpen egy közösségi rádió - éppen ezért döntöttek úgy, hogy az indulást közönségükkel együtt ünneplik augusztus 1-én a helyszínen. Az online zenei platformot jelképesen a nagyszínpadon egy hatalmas piros gombbal indította útjára Solére, Agócs Márton (Aurevoir.), Kalmár Botond és Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), majd Desh telt házas koncertje után a nagytánctéren egy fergeteges Park FM bulival zárult az este.

A Budapest Park online rádiójának felhozatalában egyaránt megtalálhatóak a legnagyobb kedvencek és a rejtett zenei csemegék - ezeket pedig teljes szabadsággal, szakértő segítségével válogatják majd. Azt üzenik, azon se lepődjetek meg, ha kedvenc frontembereteket nem csak énekelni halljátok majd a Park FM-en, mert rengeteg meglepetéssel, és a későbbiekben különféle műsorokkal is készülnek... Hajrá!

Itt érhetitek el a Park FM-et!

 

 

 

Budapest Park, rádió, Park FM

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek