Nyáron több mint 50, többnyire ingyenes program a Zene Házában

2023/06/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Nyáron több mint 50 családi program és fesztivál várja a látogatókat, ezek jó része ingyenesen látogatható, a koncertteremben pedig fellép mások mellett Laurie Anderson, Lakatos Mónika, Mansur Brown és Alfa Mist, emellett beszélgetős esten lehet találkozni a magyar popzene olyan meghatározó alakjaival, mint Bródy János vagy Szörényi Levente.

Fotó:  Magyar Zene Háza/FB

Ahhoz képest, hogy "csak" 2022 januárjában nyitott meg a Magyar Zene Háza, több mint egymillióan látogattak el az intézménybe, a koncertprogramok többnyire teltházzal futnak, a zenepedagógiai foglalkozásokon több mint 350 osztály vett részt, a ház kiállításaira pedig már negyedmilliónál is többen voltak kíváncsiak. Nincs megállás: 2023 második féléve is számos kiemelkedő és izgalmas zenei programot tartogat.

Ami a zárt teret illeti: 2023 végéig tart nyitva a Zene Házában a magyar popkultúra történetét bemutató, nagy sikerű időszaki kiállítás, ennek helyére majd Londonból terveznek majd elhozni egy utazó tárlatot.

Nyáron persze a nagyrészt ingyenes szabadtéri koncerteké a főszerep, holnap például lesz Tánc a parkban, amelynek keretében a Zene Háza Szabadtéri színpadán az Erdőfű muzsikál.

Az egyedi formációk és műfajhatárokat feszegető események mellett számos jól ismert, illetve feltörekvő zenész kap lehetőséget, sőt a kínálatban filmvetítések, DJ-szettek és ingyenes családi programok is helyet kapnak. A Szigettel együttműködésben fellép például a német Lakvar, a kubai Jorge Luis Pacheco, a malawi Madalitso Band és a réunioni-francia Ti'kaniki is.

Fesztiválokkal is készülnek: ezen a hétvégén például a berlini elektronikus zenei élet sztárjai mutatkoznak be, július 15-16-án a Távoli Kultúrák Fesztiválja keretében Dél-Amerika zenéje kerül a középpontba: július 15-én a perui chicha hetvenes évek óta meghatározó pszichedelikus formációja, a Los Wembler’s de Iquitos, vasárnap (július 16.) a kolumbiai joropo egyik alapzenekara, a Cimarrón táncoltat. De rajtuk is kívül is garantált a széles mosoly és a latin örömzene a salsától a cumbiáig: a Los Orangutanesszel, a Los Andinosszal, a Stefánia Allstarsszal (Salsa a Parkban), a Litumával és a DJ Gandharva & Von Yodi párossal.

Június 16-18. között pedig negyedik alkalommal rendezik meg a Város a Házban sorozatot, ez alkalommal Székesfehérvár zenei életét bemutatva, többek között Vörös Janka, a Peet Project és a Fehérvár Big Band közreműködésével.

A nyárnak egyszer sajnos vége – a programoknak sosem.  Lesz Grand Mexican Warlock lemezbemutató, ami azéret is kiemelkedő esemény, mert emlékeink szerint 2016-ban jelent meg legutóbb anyaguk és 2018-ban a feloszlásukat is bejelentették, azóta szerencsére újra aktívak. Vendég lesz a Házban Kollár-Klemencz László, Bérczesi Róbert, valamint a Vad Fruttik, a Hiphop 50! elnevezésű eseményen pedig egy hazai supergroup (többek között a Slow Village, Lil Frakk, Saiid, Co Lee) tiszteleg a műfaj ötvenéves jubileuma előtt.

Szintén ősszel érkezik a Sodade című dalt ismertté tevő, angolai Bonga és a Voices of Yemen, fellép két fiatal brit souljazzhiphop-sztár, a gitáros Mansur Brown és a zongorista Alfa Mist, míg Bereményi Géza és Másik János közös estje a Cseh Tamás-életmű előtt is tiszteleg.

Az előcsarnok időről időre helyet ad kortárs művészeti installációknak, kiállításoknak. A KFT Üzenet a liftből / A fodrász című, 1983-as albumát játssza el június 10-én; a koncerthez kapcsolódva most csütörtökön két hétig látható, fotókat, videókat, színpadi jelmezeket felvonultató kiállítás nyílt a ház fogadóterében.

A programszervezők a szakmának is kedveznek: a Ház ősszel rendezi meg első showcase fesztiválját. (Ez a műfajt Veszpréből lehet ismerős.) A rendezvény közös helyszínt teremt a zeneipar képviselőinek és a zeneszeretőknek, hogy megismerhessék a zeneközvetítés legfrissebb és legérdekesebb hazai és nemzetközi trendjeit, de a tehetségkutató célja az is, hogy új ismeretterjesztő és élménypedagógiai produkciók jöjjenek létre.

A további zenei programokról itt olvashattok.

Magyar Zene Háza

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek