Ringo Starr covidos – törölte észak-amerikai koncertjeit

2022/10/04  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A 82 éves ex-Beatle otthonában gyógyul és reméli, hamarosan folytathatja a turnét, az All-Starr Banddel - mondta a dobos-énekes szóvivője a bbc.com-nak.

Fotó: Ringo Starr/FB

A zenész 1989-ben alapította All-Starr Band nevű formációját, amelyben rajta kívül is számos világhírű zenész játszik. Az évek során a csapatnak tagja volt mások mellett Joe Walsh, Peter Frampton, Todd Rundgren és Sheila E. is.

Ringo Starr és zenekara májusban Kanadában kezdte észak-amerikai koncertsorozatát, amelynek eddig több mint huszonöt állomásán léptek fel. A menedzsment először a vasárnapra a Minnesota állambeli Prior Lake-be tervezett koncertet mondta le az utolsó pillanatban, majd további öt estet töröltek október 4-től 9-ig - ezek három államot (Saskatchewan, Alberta, Brit Columbia) érintenek. Az október 11-i seattle-i fellépésre egyelőre még lehet jegyet kapni, akárcsak a további amerikai és mexikói show-kra.

Sir Ringo Starr tavaly egy interjúban elmondta, hogy a pandémia korai időszakában nagyon ritkán mozdult ki otthonából, nehogy elkapja a COVID-19-et. Bár két dózis vakcinát is kapott, óvatosságból 2021-ben sem indult turnéra, csak idén májusban tért vissza a színpadra.

 

Ringo Starr, covid, turné, Beatles

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek