Menopauza

Rúzsa Magdi, Caramel és Berki Tamás –ők az első Máté Péter-díjasok

2018/03/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Átadták az első Máté Péter-díjakat a könnyűzenei és dzsesszművészek elismerésére a közelgő március nemzeti ünnep alkalmából.

Fotó: Caramel/FB

A Máté Péter-díj emlékéremmel, oklevéllel, pénzjutalommal (ez az illetményalap harmincszorosa, jelenleg mintegy 1,16 millió forint) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától.

A Máté Péter-díj nyerteseiről egy öttagú, négyéves mandátumot kapott bizottság dönt, ebben Frenreisz Károly Kossuth-díjas rockzenész; Horváth Gergely rádiós szerkesztő, Zsoldos Béla dzsesszzenész, a Zeneakadémia dzsessz tanszékének docense; Tóth Tibor, a Music Hungary főtitkára, valamint a Magyar Művészeti Akadémia egy későbbiekben megnevezett delegáltja kapott helyet.

Az első díjazottak:

RÚZSA MAGDI

"Ma először életemben az ORSZÁG LEGNAGYOBBJAI, olyan emberek körében, akiket gyerekkorom óta tisztelek és becsülök, egyszercsak kimondták az én nevemet is.
Hálás vagyok, hogy volt hitem és felültem arra a vonatra és elindultam a vágyaim felé. Ki merem mondani, hogy most először igazán büszke vagyok magamra. Köszönöm nektek is, akik a kezdetektől hisztek bennem. Köszönöm, hogy vagytok nekem!!!Szép ez a mai nap! Boldog vagyok!" (Facebook)

Rúzsa Magdi mellett Börcsök Enikő újdonsült Kiváló Művész/Vígszínház –Szkárossy Zsuzsa

CARAMEL

"Ma Máté Péter díjat kaptam!Végtelenül inspiráló és megtisztelő számomra ez az elismerés!Igyekszem a jövőben is méltó lenni ehhez a díjhoz! Nagyon köszönöm!" (Facebook)

 

BERKI TAMÁS

Fotó: Facebook


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek