Stahl Barbara egy rendezvényen lép fel Asaf Avidannal

2018/04/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

De az nem a Sziget lesz, ahol az izraeli dalszerző-énekes is tiszteletét teszi, hanem a világ legnagyobb zenei vására és hangszerkiállítása, a frankfurti Musikmesse.

Fotó: Babé Sila/FB

A zenei expó április 11-én veszi kezdetét. Itt léphet fel most Babé Sila (aka Stahl Barbara), a magyar elektronikus r'n'b úttörő énekesnője, a Hangfoglaló Program korábbi támogatottja olyan előadók társaságában, mint Asaf Avidan vagy Dionne Warwick.

A fátyolos hangú énekesnő zenéjében a klasszikus r'n'b és soul-blues elemeket vegyíti az elektronikával. Több interjúban elmondta, hogy külföldi karrierjét igyekszik minél tudatosabban építeni – ezért döntött a névváltás mellett is.

Egy évvel a bemutatkozó albuma után, 2017-ben kiadott legújabb lemeze különleges, mélyen személyes hangvételű anyag lett, és meghozta az énekesnő első Fonogram-jelölését is, valamint első New York-i fellépéseit is. Az elmúlt években már megjárta az osztrák Waves Vienna és a német Reeperbahn fesztiválokat is, így a Musikmesse már nem lesz teljesen ismeretlen terep az Aurora és MØ szintén német publisherével dolgozó énekesnő számára.

 

Klippremier: Stahl Barbara virága

 

Új lemezével érkezik a Szigetre Lana Del Rey

Musikmesse, Frankfurt, hangfoglaló, Stahl Barbara

 

 

Szólj hozzá!


Az ember, aki nem akart istennek látszani – Nirvana MTV Unplugged by Pollyna

Az ember, aki nem akart istennek látszani – Nirvana...

Ma este nemcsak egy koncertre ülhet be az, aki a Nirvana MTV Unplugged by Pollyna eseményt választja, hanem egy időutazásra, amely visszavisz 1993...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Online aukción Presser Gábor, Geszti Péter, Falusi Mariann és mások személyes tárgyai

Ismert művészek, sportolók és civilek fogtak össze 155 gyermek tanévkezdéséért a Tűzcsiholó Egyesület „Egy iskolatáskányi remény” kampányához. Az online aukción a többi között Presser Gábor több személyes tárgya,Geszti Péter dedikált aranylemeze, vagy éppen a "leghíresebb magyar", Hide the Pain Harold festménye kerül...

Tűz pusztította el a jégvilágot: két nappal nyitás előtt leégett a Tomorrowland nagyszínpada

Két nappal a Tomorrowland 2025 első hétvégéje előtt – július 18-20. és július 25-27. között kerül megrendezésre – a fesztivál legnagyobb színpadát, a Mainstage-et hatalmas tűzvész pusztította el. A szerencsétlenség a belgiumi Boom városában történt, a világ legnagyobb elektronikus zenei eseményének helyszínén.
Új koncertek