Szeretnél egy jó kis előzenekart? Két napod van rá, hogy kitaláld!

2020/01/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Két nap áll a zenekarok rendelkezésére ahhoz, hogy induljanak a Hangfoglaló Program hatodik alkalommal meghirdetett előzenekari pályázatán. A már befutott zenekarok és a kezdő formációk együttműködésére építő pályázatra 50 millió forintot szán az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma.

 Fotó: Clem Onojeghuo/Pexels

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Előzenekari Alprogramjában hatodik alkalommal meghirdetett pályázat egyik fontos újdonsága, hogy az úgynevezett fő- és előzenekarokat nem csupán a közös turné idején szeretné együttműködésre ösztönözni, hanem minimum fél éven keresztül zajló, egyfajta mentor-mentorált kapcsolat kialakítására is rá kívánja rávenni. Az elmúlt öt év tapasztalatai ugyanis arra ösztönözték a Hangfoglaló Program Kollégiumát, hogy újragondolja az előzenekari pályázatot, és az a jövőben ne csak koncerttámogatás legyen, hanem a már befutott zenekarok részéről edukációs tevékenység, a szakma, a következő nemzedék iránti elkötelezettség megmutatására lehetőséget adó tevékenység is.

A kollégium igyekezett pontosabban megfogalmazni mind a pályázó főzenekarok, mind a megvalósításban bevonható előzenekarok meghatározását.

A pályázati kiírás szerint

főzenekarnak minősülhetnek azok az együttesek és előadók, akik az elmúlt 18 hónapban minimum két alkalommal rendeztek belépőjegyes koncertet a főváros meghatározó helyszínein (pl. a Dürer Kertben), illetve ezekkel egyenértékűnek tekinthető, minimum 600 fő befogadására alkalmas koncerttermekben. További elvárás, hogy folyamatosan koncertező formációról legyen szó, azaz a pályázat megjelenése előtti évben minimum 10 darab, belépőjegyes koncertet tudjon igazolni. Mindezekkel a kollégium célja, hogy a csak a pályázat miatt „feléledő", nem komoly nagyságú és fizetőképes közönséggel bíró zenekarokat távol tartsa az Előzenekari Alprogramtól.

Ebben az évben minden főzenekar egyetlen előzenekarral pályázhat.

A pályázati kiírás

előzenekarnak tekinti azokat az előadókat, akiknek maximum 5 éve jelent meg az első, nem szerzői kiadású hanghordozója, azóta legfeljebb 3 single-nél nagyobb „lemeze" jött ki, első koncertje óta évente legalább tízszer közönség elé léptek – ebből minimum három alkalommal a Hangfoglaló Program által támogatott, fővároson kívüli klubok valamelyikében –, és a közösségi médiafelületek az elmúlt évben heti rendszerességgel frissült.

A 2020. január 13-án éjfélig beadható pályázatra jelentkező párosoknak vállalniuk kell, hogy a főzenekar saját médiafelületein keresztül ismerteti meg közönségével a kiválasztott előzenekart. Mindezek mellett minimum hat közös, belépőjegyes koncertet kell megvalósítaniuk, amelyek mindegyikén az előzenekarnak legalább húsz perces játékidőt kell biztosítani, illetve a hat buliból legalább egynek minimum 650 fős nagykoncertnek kell lennie.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma a tervek szerint 20 pályázatot támogat 2,5-2,5 millió forinttal, aminek legalább ötödét az előzenekarok igazolható költségeire kell fordítani. A Kollégium a tervek szerint január végén dönt az Előzenekari Alprogram hatodik pályázatáról.

A korábbiaktól eltérő tartalmú felhívásra január 13-áig lehet jelentkezni a Nemzeti Kulturális Alap honlapján keresztül.

NKA, HAngfoglaló, előzenekari pályázat

 

 

Szólj hozzá!


HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

Azért a férfikart emeltük ki, mert éppen hétfőn hallottuk őket az Artisjus-díjátadón – életünkben először. Ez a rövidke fellépés annyira...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen (1023 Török utca 1.).

Charlie, Margaret Island, Magna Cum Laude, Kiscsillag, Honeybeast: 20 helyszínen több mint 50 program a Gizella Napokon

Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 ingyenes zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon.
Új koncertek