Temesi Berci megmutatja, hogy jazz nem rétegzene

2022/04/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A nemrégiben Fonogram-díjra jelölt „Time is not a magazine” album a zenész ötödik nagylemeze, amellyel elsősorban a kevés reflektort kapó dobosok előtt tiszteleg.

Temesi Berci megmutatja, hogy jazz nem rétegzene

A lemez minden online. mind  kézzelfogható CD formátumban elérhető. Berci tervei között szerepel, hogy később bakelit formában is kiadja ezt a zenei anyagot.

A korong közel 50 közreműködő munkásságának köszönhetően jött létre. 12 dal kapott helyet az albumon, amelyek mindegyikét Bubenyák Zoltán hangszerelte, keverte, maszterelte.

Sajnos a világjárvány nem tette eddig lehetővé, hogy élőben mutassam be ezt a rendhagyó lemezt. Most végre eljött az ideje, nagyon hálás vagyok érte” – árulta el Berci, aki gőzerővel készül az április 13-án megrendezésre kerülő szimfonikus koncertjére a Klauzál Ház színpadán. Itt a Fonogram-díjat is elnyert „Symphosium 40” dupla lemeze (egy instrumentális, egy vokális korong) kerül terítékre a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar kíséretében. Vendégként olyan előadók csatlakoznak Berciékhez, mint Szolnoki Péter, Bencsik Tamara, Kálmán Tamás, Vavra Bence, Nagy Laci Gitano vagy éppen Csányi István.

Hogy a fúziós jazz is lehet populáris, azt Temesi Berci „Province” című dala is bizonyítja:

 

Temesi Berci, jazz, Fonogram-díj, Klauzál Ház

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek