Tippeld meg, hány könnyűzenei koncert volt 2017-ben Magyarországon!

2019/04/24  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Megjelent a ProArt harmadik, átfogó zeneipari jelentése. Alul belinkeljük az egészet, figyelmeztetünk: tele van számokkal, de ezek a számok igen beszédesek és sokatmondók. Utóbbit szó szerint kell érteni.

Fotó: Nagy J. Zsuzsa/Koncert.hu

Folytatódik a magyar zeneipar növekedése, rekord látogatottság a hazai fesztiválokon.

2017-ben 1041 fesztiválon 13,5 ezer koncert hangzott el, vagyis majdnem minden 3. koncert valamilyen fesztivál keretében került megrendezésre. A fesztiválszezon áprilistól szeptemberig tart, de a három nyári hónap a legerősebb: 2017-ben az összes fesztivál 61százalka júniusban, júliusban vagy augusztusban zajlott. A fesztiválpiacot az iparág meghatározó szereplői szerint egyértelmű növekedés jellemezte az elmúlt években. A legnagyobb fesztiválok között számtalan képes volt látogatórekordot dönteni 2017-ben, miközben új fesztiválok is megjelentek a piacon, melyek közül néhány akár a már bejáratott rendezvényekkel is képes felvenni a versenyt, sok esetben külföldi előadókat is szerepeltetve a programban. Iparági szereplők becslései és az Artisjus látogatószámra vonatkozó statisztikái alapján a fesztiválpiac mérete 17-19 milliárd forintra tehető.

Jó hír, hogy a fesztiválok 80 százalékát ingyen lehetett látogatni, a belépős és az ingyenes fesztiválok között ugyanakkor nagy – és érthető – a különbség a koncertek számát tekintve: a belépős fesztiválokon 23, míg az ingyenes fesztiválokon csak 9 koncert hangzott el átlagosan.

Az élőzene szerepe a fesztiválokon túlmenően is kiemelkedően fontos; a zenészek számára ez az első számú bevételi forrás, a zenei jövedelmek közel fele koncertezésből származik.

A jelentés részletesen megvizsgálta néhány kiemelkedő hangfelvétel jövedelemtermelő képességét: kiderül, hogy egy friss, a rádiók, TV-k, DJ-k által gyakran játszott, nagy sláger egy év alatt 5 millió forint körüli jogdíjbevételt generál az alkotóknak (szerzők, előadók, hangfelvétel-előállítók). Egy toplistás dalnak akár 10 szerzője és előadója is lehet, de rajtuk kívül is egy több főből álló team segíti a felvétel, kiadás, értékesítés feladatait. Ennyien részesülnek a teljes bevételből, annak a folyamatban résztvevő összes szereplőt kell fenntarthatóan kiszolgálnia.

Fontos hangsúlyozni azt is, hogy milliós nagyságrendű bevételt generálni képes dalokból igen kevés van egy évben. Az egy szerzeményre jutó jogdíj átlagos mértéke 65 ezer forint körül volt egy teljes év alatt, ami jól mutatja egyrészt, hogy nagyok a különbségek a kifizetett jogdíjak mértékében, másrészt, hogy nagyon sok, jövedelmet alig generáló dal közül emelkedik ki a néhány (anyagilag is) kimagasló sláger.

További számok (mindegyik 2017-re vonatkozik):

  • Közel 8,5 millió látogatója volt a különböző élőzenei rendezvényeknek.
  • A hangfelvételekből a hazai szerzők, előadók és kiadók 18,4 milliárd forint bevételt realizáltak.
  • A top 100 turné koncertjeire közel 6 millió darab jeggyel többet adtak el, mint előző évben, összesen 66,79 millió jegy kelt el ezekre a koncertekre.
  • 44 217 könnyűzenei koncertet rendeztek az országban.
  • A magyarok 75 százaléka hallgat mindennap zenét valamilyen formában.

 

A teljes jelentés a képre kattintva elolvasható

 

 

ProArt, zeneipari jelentés, koncertek, fesztiválok, szerzői jogdíj

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek