Több mint százszor lép fel a Recirquel az Edinburgh Fringe fesztiválon

2023/07/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Újra meghívást kapott a Fringe-re a Recirquel: az Ima című produkciót augusztus 4. és 27. között 112-szer mutatják be a művészeti fesztiválon, ahol a társulat saját játszóhelyet kapott.

Több mint százszor lép fel a Recirquel az Edinburgh Fringe fesztiválon

A társulat idén újra szerepel a pénteken kezdődő Művészetek Völgye programjában is: július 24-25-én Solus Amor című cirque danse produkciónkat láthatjátok a Cirque Du Tókert helyszínen

Az évente mintegy kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe az idén is csaknem négyhetes programmal és négyezer produkcióval várja az érdeklődőket a világ minden tájáról.

A Recirquel az első magyar társulat, amely már negyedik alkalommal van jelen a Fringe-en, ahol 2018-ban egy másik előadását, a My Landet 4200 produkció közül választották a legjobbnak a kritikusok.
   
A társulat legújabb produkciójával, az Imával tér vissza a Fringe-re. A Vági Bence rendezte alkotás a korábbi szakmai és közönségsikernek köszönhetően egyedülálló módon saját játszóhelyet kap a fesztiválon, egy csaknem négyezer férőhelyes arénát, a Murrayfield Ice Rinket alakítják át a produkció igényei szerint.

A fesztivál programszervezői nem vásároltak zsákbamacskát: a Fringe legnagyobb programszervezője, az Assembly művészeti igazgatója, William Burdett-Coutts jött el megnézni Budapestre a produkciót, amelyet a cirkusz és a tánc soha nem látott formájaként aposztrofált. Ennek is köszönhető, hogy száznál is több előadásra szerződtek a társulattal.
  
Az Ima egyszemélyes darab, amelyet a társulat artistaművészei - Horváth Zita, Ségui-Fábián Eszter, Illés Renátó, Zsíros Gábor, Várnagy Kristóf és Charles-Éric Bouchard - egymást váltva adnak elő. A meditatív utazáson a művészek nemcsak előadók, hanem egyben kísérői is a közönségnek.

A produkcióban nagy hangsúlyt kapott az összművészeti alkotói munka: a látvány- és fénytervezés, a zene és a hangzás együttesen hozza létre az installáció terének tágas, lebegő élményét. A Szirtes Edina Mókus zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által jegyzett zene nélkülözhetetlen része az előadásnak, csakúgy mint a produkcióban különleges szerepet kapó fények, amelyekért Lenzsér Attila lighting designer felelt. Az Ima-installáció Vági Bence és Vladár Tamás alkotása, az előtér látványa Iványi Árpád közreműködésével jött létre, a jelmezeket Kasza Emese tervezte.

A fesztivál részletes programja itt.

 

Tücsök és bogár: Budapestre jön a Cirque du Soleil

 

Recirquel, Edinburgh Fringe, fesztivál, újcirkusz

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek