Tücsök és bogár: Budapestre jön a Cirque du Soleil

2023/07/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

OVO című előadásával tér vissza jövőre Budapestre a Cirque du Soleil. A világhírű újcirkuszi társulat produkciója 2024. február 8-tól 11-ig lesz látható az MVM Dome-ban.

Fotó: Cirque du Soleil

A Cirque du Soleil-t egy utcai előadóművészekből álló húszfős csoport alapította 1984-ben. A québeci központú szervezetnek ma már több ezer alkalmazottja van, művészei ötven országból érkeztek. A Cirque du Soleil öt kontinens több mint négyszáz városában lépett már fel, több mint 160 millió néző előtt. A cirkusz 2007-ben és 2008-ban Delirium, 2010-ben Saltimbanco, 2012-ben Alegría, 2013-ban a Michael Jackson: The Immortal, 2015-ben Quidam, 2017-ben pedig Varekai című nagyszabású akrobatikus darabjával lépett fel Magyarországon.

A kortárs cirkusz jelentős képviselőjének számító társulat előadásainak jellegzetessége a karakterek és a történet erős szerepe, az élő zene, valamint a személyre szabottan, Montréalban kézzel készített jelmezek, cipők és más kellékek.

Az OVO-ban (amely portugálul tojást jelent) huszonöt országból érkezett száz társulati tag, köztük 52 artista szerepel. Az előadást 2009-es montreali bemutatása óta több mint hétmillió ember látta harminc ország 160 városában.

Az újra turnézó csapat műsora lenyűgöző akrobatikus mutatványokat vonultat fel, betekintést nyújt a rovarok életének egy napjába, az energiával és a mozgással teli, megállás nélküli forrongásba. Az előadás a látványos akrobatikán keresztül kiemeli a különböző rovarok egyedi személyiségét és képességeit, megmutatva a biológiai sokféleség szépségét, annak minden kontrasztjával és vibrálásával. A produkció tavalyi újraindulásakor három új karakter is bekerült az OVO-kolóniába.

A trambulinokról ugráló hatalmas tücsköktől a hálójából kitekeredő hipnotikus pókig az OVO számos látványossággal indítja be a képzeletet.

Az OVO Budapesten öt alkalommal lesz látható az MVM Dome-ban: 2024. február 8-án csütörtökön és 9-én pénteken 19 óra 30 perctől, 10-én szombaton 15 óra 30 perctől és 19 óra 30 perctől, 11-én vasárnap pedig 11 óra 30 perctől.


Cirque du Soleil, OVO, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek