Tudtátok, mi volt eredetileg Varga Miklós Európájának a címe?

2018/11/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az 1980-as évek egyik legmeghatározóbb énekese, az Európa című sláger szerzője mesélt az Azok a régi csibészek közönségének többek között kalandos pályakezdéséről, főbb szerepeiről, az Európa mesébe illő keletkezéstörténetéről és Vikidál Gyulához fűződő kapcsolatáról.

Fotó: Hangfoglaló Program

A múltidéző programsorozat két évvel ezelőtt indult útjára, célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról.

Ahogy a beszélgetésen is elhangzott, Varga Miklós pályájának egyik mérföldköve az Európa című sláger volt. Kevesen tudják, hogy a számnak eredetileg teljesen más volt a szövege, és a Kék farmer címet viselte. Majd egyik koncertjük előtt Varga Mihály, a Dési Művelődési Központ akkori igazgatója elővette a fiókból és odaadta Varga Miklósnak azt a szöveget, amelyet ma mindannyian ismerünk, és amely csodával határos módon tökéletesen illett a már meglévő zenéhez. A számból világsláger lett, Svájcban és a Szovjetunióban is vezette a listákat, Varga Miklóst pedig 1984-ben mind a közönség, mind a szakmai zsűri az év énekesének választotta.

A zenész mesélt arról is, hogy annak idején Vikidál Gyula miatt kezdett el énekelni. Kollégájával évekkel később közös bandát is alapítottak, a Boxer együttest, amellyel tizenöt évig együtt járták az országot. 

Varga Miklós, Európa, Vikidál GYula, Boxer, NKA, Hangfoglaló

 

 

Szólj hozzá!


A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon...

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Micimackó állás nélkül az utcán kóborol... – a költészet napja Bornai Tiborral és Karinthy Verával

Aki szereti a verseket, a költészetet az minden év április 11-én biztosan talál egy jó programot ehhez kapcsolódóan. Az idei Magyar Költészet Napján a Csili Művelődési Központban Karinthy Vera és Bornai Tibor Öt Karinthy és én című estjét láthatta a közönség.

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a Bánkitó szervezői is hoztak egy hasonló döntést, igaz, ők csak "arrébb tolják" a fesztivált.
Új koncertek