Van élet a halál után: 22 éve volt a búcsúkoncertjük – most új albumot készít a legendás banda

2018/06/28  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Újra összeáll a 60-as, 70-es évek meghatározó rockbandája a The Kinks – írja a Blikk.

Van élet a halál után: 22 éve volt a búcsúkoncertjük – most új albumot készít a legendás banda
Van élet a halál után: 22 éve volt a búcsúkoncertjük – most új albumot készít a legendás banda

Az együttest alapító Ray Davies elmondta, a zenekar új albumot készít és egy turnét szervez. Kíváncsiak vagyunk! Addig is egy kedvencünk tőlük:

A The Kinks elsőként 1964-ben tűnt ki harmadik kislemezével, a Ray Davies által írt You Really Got Me dallal. A szám egyből nemzetközi sláger lett, Angliában feljutott a slágerlista első helyére, míg az Egyesült Államokban bekerült a Top10-be.

A banda a 60-as évek közepétől a 70-es évek elejéig futószalagon szállította a közönség és a szakma elismerését egyaránt kiváltó kislemezeit, koncepcióalbumait. Számaik világhíresek, a turné sikere garantált – reméljük, útnak is vágnak majd az új lemezzel, bár van egy sejtésünk, hogy igazi nagy sikert a régi számaik aratnak majd. Mint például ez:

A közös munkával a Davies-testvérek (Ray Davies és Dave Davies) pontot tettek évekig tartó viszályuk végére. A reuniont a basszusgitárusuk, Jim Rodford már nem érhette meg: 2018 elején, 76 éves korában elhunyt. Velük lesz viszont Mick Avory dobos, aki 1984-ben játszott utoljára velük.

 A cikk forrása

The Kinks, legenda, rockzene, Ray Davies

 

 

Szólj hozzá!


A hangos fájdalom csendes formája: először koncertezik Magyarországon Lucy Kruger és zenekara

A hangos fájdalom csendes formája: először...

A kortárs art-pop és „tender noise” formáció idén nyáron európai turnéra indult, és története során először Budapestre is ellátogat.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak azoknak, akik csak ezt az éjszakai életet akarják...

A zene csak a kezdet... Electric Castle 2025

Július 16. és 20. között nemcsak világszínvonalú koncerteket kínál látogatóinak az Electric Castle, hanem igazán sokszínű nappali programokat is. Az idei fesztiválon több mint 200 zenei produkció mellett, közel 70 különféle programlehetőség várja mindazokat, akik a koncertek közötti szüneteket is aktívan szeretnék eltölteni.
Új koncertek