Vastag Csaba énekli majd el az Európa-bajnokság hivatalos dalát a megnyitón

2022/01/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az egy hét múlva kezdődő magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság január 13-ai, budapesti nyitómérkőzése előtt egy órával, 19:30-kor kezdődik a torna hivatalos megnyitója az MVM Dome-ban.

Vastag Csaba maga is a Veszprémben kézilabdázott anno (Fotó VCS/FB)

A megnyitó részeként Vastag Csaba énekli el az Európa-bajnokság hivatalos, Fight című dalát, amelyet Rúzsa Magdi és Szakos Krisztián szerzett. Kézenfekvő lenne, hogy a dalt a szerző maga adja elő, de ahogy arról beszámoltunk, Rúzsa Magdi tripla gyermekáldás elé néz, és az Instán közzétett fotója szerint már be is vonult a kórházba, a babák tavassszal érkeznek. A klipben azért még ő szerepel:

Az EB megnyitón való részvételét feltehetően feltehetően annak köszönheti – ahogy azt a Blikk is megírta –, hogy az énekes ifiként a Veszprém színeiben, kapusként kézilabdázott, s ugyan az élsportot elhagyta az éneklésért, a rajongása a sportért a mai napig megmaradt.

A Fb oldalán nem találtunk az eseményei között közelgő koncertet, legutóbbi klipje ez:

 

 

 

 

Vastag Csaba, kézilabda Európa-bajnokság, MVM Dome, Rúzsa Magdi

 

 

Szólj hozzá!


Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Jubileumi koncertre készül Végvári Ádám 2026. október 29-én az Erkel Színházban. A műsorban a szólóanyagokon kívül természetesen helyet...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center és a Fonó képviselői beszélgetnek majd Pajor Tamással arról, hogyan lehet Magyarországon kulturális intézményt építeni, működtetni – és megőrizni annak autonómiáját.

AWS az Arénában

Új dallal hangol fennállásának 20. évfordulójára az AWS: megjelent a Pillanatom, amelyet novemberig még két új szám követ. A jubileumot november 14-én eddigi legnagyobb önálló koncertjével ünnepli a zenekar a Papp László Budapest Sportarénában.
Új koncertek