Ничего больше нет: orosz és ukrán bandák az A38-on

2023/03/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Két orosz zenekar, az SBP4 és a Pornofilmy, valamint egy ukrán együttes, a Nervy is koncertet ad a következő hetekben Budapesten, az A38 hajón.

Fotó: Pornofilmy

Az orosz-ukrán háború kitörése óta az oroszországi és ukrajnai művészeti élet számos képviselője, sok zenekar is kénytelen volt elhagyni hazáját. Közülük orosz SBP4 március 19-én, az ukrán Nervy március 21-én, a szintén orosz Pornofilmy pedig április 16-án lép fel a budapesti A38 hajón és áll ki az erőszak ellen – közölte a szervező Livesounds.

Először játszik a magyar fővárosban a legismertebb orosz indie zenekarok egyike, az SBP4 (Szamoje bolsoje prosztoje csiszlo, amely a legnagyobb prímszám orosz elnevezése). A csapatot 2006-ban alapította Kirill Ivanov és az EU névre hallgató duó. Az SBP4 lendületes, pszichedelikus felütésekkel tarkított elektronikus zenét készít, amibe afrikai ritmusokat, hip-hop breakeket, funkos gitárfutamokat és diszkós elemeket kevernek. A zenekar eredetileg Szentpéterváron működött, ahonnan a háború kezdete után nem sokkal elköltöztek. Már az ukrajnai invázió másnapján közleményt adtak ki közösségi média csatornáikon, amelyben elítélték az orosz agressziót, és hangsúlyozták, hogy a háborút nevén kell nevezni, és minél hamarabb meg kell állítani. A zenekar ezúttal Nyicsevo bolse nyet (Ничего больше нет/ Nincs semmi más) című új albumát és persze jó néhány régebbi dalát hozza a turnéra, és Budapest után egy nappal, március 20-án Bécsben is koncertet ad.

A 2010-ben alakult ukrán Nervy (НЕРВЫ) hatalmas népszerűségnek örvend hazájában és háborúellenes kiállásáról is ismert. Koncertjein a korábbi sikerszámok mellett mostanában legújabb, Slam and Depression című stúdióalbumáról hangzanak el dalok. Fennállásuk során bejárták már a FÁK-országait és Európát is, több ezer koncertet adtak és számos fesztiválon is szerepeltek. A frontember Zsenya Milkovszkij által vezetett Nervy rockzenéjét Bécsben március 21-én, a budapesti A38 hajón március 26-án hallhatja a közönség.

Április 16-án a punk rockot képviselő Pornofilmy (Порнофильмы) érkezik Budapestre. A legnépszerűbb oroszországi rockzenekarok egyike Dubnóból indult 2008-ban, eddig tizenhárom kiadványa, lemeze, köztük nyolc stúdióalbuma jelent meg. A csapatot Vlagyimir Kotljarov énekes, Vjacseszlav Szeleznyev szólógitáros, Alekszander Ruszakov ritmusgitáros, Kirill Muravjov dobos és Alekszander Agafonov basszusgitáros alkotja. Dalszövegeik erősen átpolitizáltak, kiállnak az egészséges életmód mellett: minden tag vegetáriánus, nem isznak alkoholt, nem drogoznak és nem dohányoznak.

SBP4, Pornofilmy, Nervy, orosz, ukrán, háború, A38

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek