Debrecen 2026. Jul. 03. (19:00)
Jegyvásárlás

"Vivat, crescat, floreat!"


A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny gálakoncertje

Vivat, crescat, floreat címmel gálakoncertet hallhatnak augusztus 2-án 19 órától a Kölcsey Központba látogatók. A korábbi évek hagyományaira épülő műsorban a versenyhez szorosan kötődő szerzők, művek és kifejezetten az alkalom számára komponált ősbemutatók kapnak helyet. A koncertet Bella Máté Vivat, crescat, floreat című, külön erre a versenyre írt közös éneke nyitja, majd ezt követően Barabás Árpád, Kutrik Bence, Dobos Dániel kortársak alkotásait viszi színre az est két fellépő kórusa, a Lautitia Gyermekkar Nemes József irányításával és a debreceni Kodály Kórus Kocsis-Holper Zoltán vezetésével. A koncert második felében a pandemia miatt elmaradt 2020-as verseny számára komponált Tóth Péter-oratórium, a Menyegző hangzik el, amelynek szövegét Mechler Anna írta népi szövegek felhasználásával. A művet a Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikusok előadásában, Hamar Zsolt vezényletével hallhatja a nagyérdemű.

Műsor:
Bella Máté: Vivat, crescat, floreat!
Barabás Árpád: Dinók és emberek – ősbemutató
Kodály Zoltán: Pünkösdölő
Kutrik Bence: Puer natus
Dobos Dániel: Callis stellarum – ősbemutató
Bárdos Lajos: Cantemus!

Lautitia Gyermekkar (karigazgató: Nemes József) / Kodály Kórus (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
Vezényel: Nemes József és Kocsis-Holper Zoltán

– szünet –

Tóth Péter: Menyegző – ősbemutató

Balga Gabriella (szoprán)
Kodály Kórus (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán) / Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Hamar Zsolt
 

Jegyárak és információk

I. Árkategória : 500 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


4 nap újratervezés – Fokostól Tokosig a löszfal alatt

4 nap újratervezés – Fokostól Tokosig a löszfal alatt

A Dombos Fest negyedszázada ugyanott áll a kishegyesi löszfal alatt. A fesztivál idén a „4 nap újratervezés” mottóval várja a látogatókat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári fesztivál a város közepén

Június 15. és augusztus közepe között ismét itt rendezik meg a Benczúr Kerti Esték programsorozatot, amely idén is koncertekkel, színházi előadásokkal, operával, operettel és musicalekkel várja a közönséget.

Bruno lesz Jason Derulo hangulatfelelőse

Bruno, a hazai trap és pop-rap egyik legnépszerűbb fiatal előadója melegíti be a közönséget Jason Derulo budapesti koncertje előtt.
Új koncertek