Budapest 2025. Aug. 30. (19:00)

A jól temperált univerzum


A jól temperált univerzum

A Sc.Art együttes koncertje kozmikus eredetű hangokra fotó: Németh Dániel

Tizenöt év után először adja elő az együttes a 2010-ben Fonogram kortárs komolyzenei díjat nyert albumát.

A jól temperált univerzum
A Sc.Art együttes koncertje kozmikus eredetű hangokra

Az együttes tagjai:
ifj. Kurtág György
Lengyelfi Miklós
Márton András.

Az előadás minden ízében különleges produkció, mely a tudomány és a művészet izgalmas találkozásából születik. Az elektronikus hangszereken játszó Sc.Art [Science & Art] együttest a Franciaországban élő ifj. Kurtág György zeneszerző, valamint a magyar zenei újhullám meghatározó zenekarának, a KFT-nek két tagja, Márton András és Lengyelfi Miklós hozta létre.

A jól temperált univerzumban a mikrohullámú háttérsugárzás hangját, a Föld légkörének ütköző elektronok hangjait, a Jupiter, a Szaturnusz és más égitestek környezetében NASA űrszondák által készített felvételeket használják fel, sok játékossággal. Az ezekből nyert hangok keverednek ifj. Kurtág György saját fejlesztésű hangszíneivel, effektezett elektronikus basszusgitárhangokkal és elektronikus dobbal vezérelt hangmintákkal, komplex, élvezetes zenei élménnyé varázsolva az univerzum „hangjait”.

Az album anyagát bemutatták többek közt a MÜPÁ-ban, a Műcsarnokban, Bernben, hazai templomokban, művészeti fesztiválokon.

A koncert után beszélgetés a közönséggel.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb kísérletének indult – Kanye Westet kitiltása miatt elmarad a 2026-os Wireless Festival

A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb...

Lefújták a 2026-os fesztiválszezon egyik legjobban várt eseményét: a Wireless Festival szervezői ma hivatalosan bejelentették a rendezvény...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.
Új koncertek