Budapest 2026. Jun. 10. (20:00)

Anima Sound System: 30 éves a Hungarian Astronau - Lemezújrajátszó koncert / HEY, JUNE!


Anima Sound System: 30 éves a Hungarian Astronau - Lemezújrajátszó koncert / HEY, JUNE!

Kevés album volt akkora hatással az ezredforduló – és az azt követő évtizedek – magyar könnyűzenei életére, mint az Anima Sound System legendás Hungarian Astronautja.

Aki nem lehetett ott, most pótolhatja, aki pedig újrázna, annak teljesül álma: megjelenésének 30. évfordulója alkalmából a zenekar teljes egészében eljátssza a lemezt, mégpedig az eredeti énekes, Bognár Szilvia közreműködésével. A jeles apropó ellenére mégsem kizárólag a nosztalgiáé lesz a főszerep, hiszen a közönség a tavasszal megjelenő új zenei anyagból is ízelítőt kap. Az este így nemcsak azok számára kötelező program, akik annak idején kazettán ismerkedtek meg a bandával, hanem azoknak is, akik már online zenei platformokon fedezték fel a magyar elektronikus zene egyik alapvetését.

ének Bognár Szilvia
ének Döbrösi Laura
ének Magyar Bori
ének Magyar Katica
ének Széchenyi Lili
ének, sampler Prieger Zsolt
hegedű Kézdy Luca
zongora, orgona, szájharmonika Merkl Tamás
gitár, analóg szintetizátor Kováts Tibor
dob, ütőhangszerek Zisko Olivér 

Rendező: Müpa

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Az utcazene visszahódítja Budapestet – és a Szigetet is

Az utcazene visszahódítja Budapestet – és a Szigetet is

A vártnál jóval nagyobb érdeklődés övezte az idén először megrendezett Budapest Play utcazenész-fesztivált: 383 előadó jelentkezett,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Bár minket közvetlenül nem érint, de aki kiteszi a lábát az országból belefut a bankjegybe: az Európai Központi Bank a mai napon közzétette az euróbankjegyek szűkített tervezési listáját. A lakosság most elmondhatja a véleményét arról, hogy európai történelmi személyiségeket, vagy inkább folyókat és madarakat látna...

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül. Macy Gray azok közé az előadók közé tartozik, akiknek a hangja jóval híresebb lett, mint a nevük. Az a rekedtes, kissé érdes, mégis meglepően finom orgánum a kétezres évek elejének...
Új koncertek