Budapest 2023. May. 26. (19:30)

Bach h-moll mise


Bach h-moll mise

Johann Sebastian Bach h-moll miséjét hallgatva egy csodálatosan egységes, szimmetrikus, ugyanakkor drámaian lendületes zenemű tárul fel előttünk, így nehéz elképzelni, hogy nem egyetlen folyamatos és intenzív alkotóperiódus során keletkezett. Egyes részletei megkomponálása között több mint két évtized telt el. A Kyrie és a Gloria 1733-ban íródott Lipcsében, amikor Bach III. Ágost  szász választófejedelem drezdai udvari zeneszerzői posztjára pályázott. A monumentális mű többi részét a zeneszerző élete utolsó éveiben, 1748/49-ben állította össze. Új tételeket hozott létre, de merített korábbi művekből is, egyeseket beépített, másokat adaptált. Valószínűleg a mise legutolsó része a Credo Et incarnatusa, amely valószínűleg az utolsó vokális zene volt, amelyet Bach a halála előtt  komponált. A műben Bach vokális zenei műfajok és stílusok hatalmas palettáját állította egymás mellé, és foglalta őket egy monumentális egységbe. Egyszerre vállalkozott a misekomponálás évszázados hagyományainak és – mint arról a tételek alapos és magas szintű kidolgozása tanúskodik – saját művészi vívmányainak  összegzésére. A nagy katolikus mise végső formája óriási dimenziói miatt szétfeszíti az egyházi liturgia kereteit, igen valószínű, hogy Bach életében a teljes mű nem hangzott el. 

Az esten közreműködő Ars Nova Sacra Énekegyüttes két alapvető művészeti feladatot állított maga elé. Egyrészt a ritkán hallható művek megszólaltatását, másrészt közismert művek egyéni, kamara jellegű előadását. Ilyen például egy oratórium kis együttessel történő megszólaltatása, szemben a megszokott nagyzenekari, nagykórusos kiállással. A kórus legfontosabb feladatának a régi zene ápolását tartja, de a zenetörténet későbbi korszakaival is sokat foglalkozik. Fontos célja az, hogy minél többféle stílust műveljen, igyekszik átölelni Európa elmúlt ezer évének kórusművészetét. Ezen belül próbál minél több olyan művet bemutatni, amelyek kiemelkedő értéket képviselnek. 

Az est másik közreműködője a William Byrd Énekegyüttes, melyet 1989 ben alapított a jelenlegi karnagy, Winnington-Ingram Johanna a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Általános Iskola tanáraiból, diákjaiból és baráti köréből. Az énekegyüttes repertoárja a gregoriántól kezdve a reneszánsz zenén át a barokk zenéig tart, de több alkalommal kortárs zeneszerzők műveit is műsorára tűzte. Fő célja kevéssé ismert reneszánsz szerzők és különösképpen William Byrd műveinek megismertetése és terjesztése Magyarországon. 

A két kórust a Presto Kamaraegyüttes kíséri hangszeren, amely 2008-ban alakult meg hivatásos muzsikusokból. A fuvola, két hegedű, brácsa, cselló és zongora alapfelállású együttes vezetője Weidemann-Tóth Krisztina, fuvolista. Megalakulása óta az együttes számos helyen koncertezett itthon és külföldön egyaránt.  Repertoárjuk sokszínű mind világi, mind egyházi műfajok tekintetében: klasszikus kamaradarabok mellett számos concerto, szimfónia, opera, kantáta, illetve oratórium is szerepel műsorukon. Az alapfelállás gyakran kibővül további zenészekkel, operaénekesekkel, karmesterekkel. Ezúttal szintén az együttes kibővítésére kerül sor; további fafúvósok és vonósok mellett rézfúvósok és timpani csatlakozik az alapcsapathoz. A 22 fősre növekedett együttes kitűnő énekes szólistákkal, illetve a két énekegyüttessel karöltve J. S. Bach egyik fő művét, a gyönyörű h-moll misét szólaltatja meg Winnington-Ingram Johanna vezényletével.

William Byrd Énekegyüttes, művészeti vezető, karnagy: Winnington-Ingram Johanna
Ars Nova Sacra Énekegyüttes, művészeti vezető, karnagy: Winnington-Ingram Johanna
Presto Kamaraegyüttes művészeti vezető: Weidemann-Tóth Krisztina

Szólisták:
Szoprán 1: Gábor Audrey
Szoprán 2: Pataki-Tóth Orsika
Alt: Hajdú Diána
Tenor: Kéringer László
Basszus: Répássy Balázs

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek