Bach és tsai.
J. C. Bach
J. S. Bach
C. P. E. Bach
W. F. Bach
Chauvin
január
24–25.
Zeneakadémia, Nagyterem
24. szombat 19.45
25. vasárnap 15.30
Johann Christian Bach: g-moll szimfónia, Op. 6, No. 6, W. C12
Johann Sebastian Bach: 3. (G-dúr) brandenburgi verseny, BWV 1048;
g-moll hegedűverseny, BWV 1056R
Carl Philipp Emanuel Bach: C-dúr szimfónia, H. 649, Wq. 174
Wilhelm Friedemann Bach: F-dúr („Disszonáns”) szimfónia, F. 67
művészeti vezető és barokk hegedű: Julien Chauvin
Nem mindennapi apa-fia program fültanúja lehet, aki ellátogat a BFZ historikus hangszereken játszó együttesének régizenei koncertjére. A műsorban hemzsegnek a Bach család tehetséges tagjai. A barokk remekművek atyjától, a családfő Johann Sebastiantól két alkotás lesz hallható: a brandenburgi versenyek közül a tisztán vonósokra írt darab, valamint egy rekonstruált hegedűverseny. A művek sorát Bach legkisebb fia – tizennyolcadik gyereke –, a londoni vagy milánói Bachként is emlegetett Johann Christian kompozíciója nyitja, az est végén pedig az idősebb fiúk: a hamburgi Bachként is ismert másodszülött Carl Philipp Emanuel és bátyja, Wilhelm Friedemann egy-egy szimfóniája szólal meg. Mindez a korhű, de spontán és élő barokk előadásairól ismert hegedűművész és karmester, Julien Chauvin irányításával.
Johann Christian, vagy ahogy Londonban ismerték: Mr. John Bach az angol fővárosban Karl Friedrich Abellel szervezett 1765-től olyan koncertsorozatot, amelyen számos vadonatúj művük megszólalt. Itt mutatta be Bach Op. 6-os szerzeményeit is, köztük a záródarabot, a szerző egyetlen moll szimfóniáját. A Sturm und Drang lendületével berobbanó nyitótétel után komor témára épülő lassú tétel következik, majd a fináléban visszatér az energikus, dinamikus, szélsőséges és viharos zenei világ.
„Ne ítélje el tökéletlenségüket a finom ízlés szigorával, amelyről az egész világ tudja, hogy felségednek zenei darabok terén van.” Hiába a hízelgés, a brandenburgi márki nem honorálta Johann Sebastian Bach hat versenyművét. Az 1721-es darabok az olasz concerto grosso hagyományait követik – némi bachi fűszerezéssel. A szólistacsoport ezúttal három-három hegedű, brácsa és cselló. A fenséges nyitótétel és lendületes finálé között mindössze kéthangos lassú tétel foglal helyet, amelynek kibontása az előadókra vár.
Becslések szerint Johann Sebastian Bach valamennyi csembalóversenye a szerző korábbi versenyműveinek átdolgozása. Az f-moll csembalóverseny eredetije oboa- vagy hegedűverseny lehetett, amelyet a jobb kéz szólama alapján könnyen rekonstruáltak. Az első tételben a szólista és a zenekar ritmikai kontrasztban játszik. A lassú tétel igazi sláger, megegyezik egy Bach-kantáta nyitányával. A művet állandó mozgásban lévő, erőteljesen áramló finálé zárja.
Az 1755-ben született C-dúr szimfónia igazi korszakhatáron mozgó mű. Johann Sebastian még csak öt éve hunyt el, így Carl Philipp Emanuel darabja érthető módon még sok ponton követi a barokk hagyományokat. Ilyen az a jelenség is, hogy mind a három tétel egy-egy hangulatot mutat be. Harmóniai nyelvezetét tekintve azonban már a klasszika felé kacsintgat. Energikus nyitótételből, nemes lassú tételből és a rondóformát előlegező fináléból áll a szimfónia, amely műfaj éppen ekkoriban alakult ki.
Wilhelm Friedemann Bach F-dúr szimfóniája nem véletlenül kapta a disszonáns becenevet. A barokk és klasszikus stílusok határán alkotó szerző számos merész, formabontó húzással állt elő darabjaiban. A harmóniai meglepetésekben gazdag szimfónia nyitótétele látszólag rendben indul, ám egy ponton „rossz hangon” lép be a téma. Váratlan hangnem- és tempóváltások jellemzik a tételt, amelyet operai szerelmi ária és tomboló zene követ. Utóbbi mégsem a mű fináléja: a darabot két kecses menüett kerekíti le.
Szólj hozzá!