BARTÓK ÉS HACSATURJÁN a Szolnoki Szimfonikusokkal

Műsor:
Bartók Béla: 2. zongoraverseny, BB 101
Aram Hacsaturján: Álarcosbál – szvit (részletek)
Aram Hacsaturján: Gajane – szvit (részletek)

Második zongoraversenyét Bartók 1930—31-ben írta, a Cantata Profana befejezése után — mint utóbb egy svájci lapban nyilatkozott —, azzal a szándékkal, hogy a nagyon igényes, mind a közönség, mind az előadók számára rendkívül nehéz I. zongoraversenynek mintegy ellendarabját, hálásabb és tetszetősebb kiegészítőjét megalkossa.

I. Allegro; II. Adagio; III. Allegro molto

A bemutató színhelye ismét Frankfurt volt, ahol a zeneszerző játszotta a zongoraszólamot és Hans Rosbaud vezényelt, 1933 januárjában.

A koncert számos vonatkozásban utal Bartók neoklasszikus stíluskorszakára, amelyben az I. zongoraverseny is fogant. A barokk utánérzés azonban ezúttal másodrendű szerepet játszik Stravinsky „barbár” hangvételű műveinek hatása, de főként a magyar népzene inspirációja mellett.

E „barbár” Stravinsky-stílusra mindjárt a mű megnyitó tételében világosan utal Bartók azzal, hogy az első témával a Tűzmadár közismert motívumát idézi. Segítségére van e sajátos atmoszféra megteremtésében a zenekari hangzás is, amely az első tételben kizárólag fúvós- és ütőhangszerek megszólaltatásából keletkezik. Ennek megfelelően a zongora sem dallam, hanem elsősorban ritmus kidomborítására hivatott ebben a metrikusan lüktető tételben. A lassú második tétel — hasonlóan az I. zongoraversenyéhez — háromrészes forma, gyors középrésszel. Itt a zenekar együttesét szordinált vonóshangszerek és üstdobok alkotják. Ezek
szólaltatják meg azt a — Beethoven „Líd hálaének”-ére emlékeztető — korálszerű „éjszaka-zenét”, amelyből a zongora szívbemarkolóan egyszerű deklamációja kiemelkedik. Ennek a sejtelmes költészetű éji varázsnak mintegy ellenképét jeleníti meg a gyors középrész (Presto), surranó árnyaival, cikázó fényeivel, kergetőző lidérceivel. A zárótétel uralkodó eleme ismét a ritmus, valamint a Bartók művészetére mindvégig jellemző kisterc-hangköz. A sistergően eleven rondó népzenei intonációját az első tételbál vett tematikus reminiszcenciákkal váltogatja a komponista. „Végül a fináléban megszólaló teljes zenekar megszünteti, feloldja a hangzás eddigi szélsőségeit, összefogja a hangszerelés hideg és meleg színeit, a mély és magas, a szűk és tág vonzása-asszociációja után a maga kiegyensúlyozottságával és dús bőségével beteljesít és megbékít”

A zenekar partnere ez alkalommal Amano Honoka, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szólistaképzős hallgatója, akinek Bartók zongoraversenye egyben diplomavizsgája is.

Vannak olyan zeneszerzők és zenék, akiket és amiket az is ismer, aki azt hiszi, hogy nem ismeri őket. Ilyen pl. az örmény származású szovjet zeneszerző, Aram Hacsaturján.

Lermontov orosz író, azonos című darabja alapján készült az Álarcosbál (Masquerade) egyike az elismert örmény zeneszerző három balettjének. A történet egy álarcos bálban elveszett karkötő tragikus történetét meséli el, melyben erőteljes, sorsdöntő érzelmek bontakoznak ki. A megkeseredett főhőse szerelembe esik, és viszontszeretik. Egyik este azonban elmegy az álarcosbálba, ahol felesége is felbukkan, a főhős pedig őrült féltékenységi ámokfutásba kezd…

A szerző 1941-ben komponálta a kísérőzenét, majd később, 1944-ben az öttételes zenekari szvitet. A mű leghíresebb tétele a keringő. széles körben Hacsaturján egyik legszebb és legnépszerűbb darabjaként tartják.
 
A Gajane egy négy felvonásos balett, melyet 1942-ben, a leningrádi Kirov Színházban mutattak be.

A kompozíció nemzeti formáját az örmény népzenei alapok biztosítják, a szocialista tartalom pedig a szövegkönyvben érhető tetten. A mű a karaktertánc és a balett kombinációjának kiváló példája. Hacsturján a zenét később több szvitben is feldolgozta.

A népi tárgyú „táncjáték” egy szovjet-örményországi kolhozban játszódik.

A kolhoz dolgos hétköznapjait az ellenséges tevékenységet folytató csempészekhez csatlakozó Giko zavarja meg. Giko felgyújtja a kolhozt és felesége – Gajane – valamint leányuk életére tör. Gyilkos terveiben azonban megakadályozza Kazakov, aki a gaztevő méltó megbüntetése után feleségül veszi Gajanét.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kései harmincas évek és a „nagy honvédő háború” időszakának hazafias és háborús kantátáihoz képest a balett cselekménye voltaképpen kevéssé volt „aktuálpolitikus.” Az utókor számára a mű születésének zenepolitikai körülményei csak történeti adalékkal szolgálnak. Hacsaturján zenéjének máig tartó frissessége és vitalitása a modern zeneszerzőknek is példa, befolyással van az örmény klasszikus hagyományok szinte mindegyik trendjére.