A kilencvenes évek elején a Duran Duran már túl volt a csúcson. A nyolcvanas évek ikonikus státusza után a lendület megtört: tagcserék, mellékprojektek, kevésbé sikeres lemezek követték egymást, és egy időre úgy tűnt, a zenekar inkább a múlt része, mint a jelené. A fordulatot a Duran Duran (The Wedding Album) hozta. A lemez nem próbálta újrajátszani a korábbi sikereket, inkább visszavett a tempóból és a hangulatból: letisztultabb, érettebb dalokra épített. Az „Ordinary World” és a „Come Undone” nemcsak slágerek lettek, hanem új közönséget is hoztak – és visszaadták a zenekar hitelét.
Feldolgozáslemezt készíteni mindig veszélyes terep, főleg akkor, ha az ember olyan nevekhez nyúl, mint a Bob Dylan, a Led Zeppelin vagy a Doors... A reakciók ennek megfelelően eléggé szórtak voltak: a kritika egy része értetlenül fogadta a lemezt: túl eklektikusnak, helyenként indokolatlannak tartották a választásokat, és sokan hiányolták az új dalokat. Mások viszont éppen ezt a szabadságot emelték ki – hogy a zenekar nem akart megfelelni sem a saját múltjának, sem az aktuális trendeknek. A Thank You így már a megjelenésekor is inkább megosztó, mint konszenzusos anyag lett.
A nyitás rögtön meglepő: a White Lines (Don’t Do It)” a Grandmaster Flash and Melle Mel klasszikusa, amely a Duran Duran verziójában is megőrzi a nyers, utcai energiát, miközben poposabb keretet kap. Innen ugranak át a funkba: az I Wanna Take You Higher (Sly and the Family Stone) egy felszabadult, koncertszerű pillanat, ahol a zenekar láthatóan élvezi a játékot.
A lemez egyik legemlékezetesebb darabja a Perfect Day, Lou Reed dalának feldolgozása. Az eredeti visszafogott melankóliáját itt egy nagyobb ívű, érzelmesebb hangszerelés váltja fel – nem újrajátszás, inkább újraértelmezés. Hasonlóan működik a Watching the Detectives is, ahol Elvis Costello minimalista világa egy sűrűbb, rétegzettebb megszólalássá alakul.
A Lay Lady Lay (Bob Dylan) esetében a zenekar a dal finom lebegését emeli ki, miközben a 911 Is a Joke (Public Enemy) már egyértelműen kilép a komfortzónából: ez a választás önmagában is jelzi, hogy a Duran Duran nem akart egyetlen irányba bezárkózni.
A Success (Iggy Pop) egy karcosabb, rockosabb pillanat, míg a Ball of Confusion (The Temptations) a társadalmi feszültségeket tematizáló soul-hagyományt hozza be a lemezbe. A zárás pedig beszédes: a Thank You a Led Zeppelin dalának feldolgozása, amely egyszerre tisztelgés és keret – mintha a zenekar tényleg köszönetet mondana azoknak, akik formálták.
És van még egy finom, könnyen elcsúszó részlet: egyes kiadásokon feltűnik a The Doors Crystal Shipjének feldolgozása is. Nem minden verzión szerepel, de jól mutatja, mennyire tág volt az a zenei tér, amelyből a Duran Duran válogatott. Ugyanígy csak bizonyos kiadásokon szerepel David Bowie Diamond Dogs című dala.
A Thank You ma már inkább dokumentumként hat, mint kockázatos kísérletként: egy pillanatfelvétel arról, hogyan gondolkodott egy zenekar a saját helyéről a poptörténetben. Ez a gesztus a kilencvenes évek közepén különösen érdekes volt, mert akkoriban a brit pop új hulláma (Blur, Oasis) épp a saját múltját kezdte újrahasznosítani, miközben az elektronikus zene és a hiphop egyre erősebben formálta a mainstreamet. A Duran Duran pedig valahol a kettő között lavírozott: egyszerre nézett vissza és próbált jelen idejű maradni.
A tracklist:
- White Lines (Don’t Do It) – Grandmaster Flash and Melle Mel
- I Wanna Take You Higher – Sly and the Family Stone
- Perfect Day – Lou Reed
- Watching the Detectives – Elvis Costello
- Lay Lady Lay – Bob Dylan
- 911 Is a Joke – Public Enemy
- Success – Iggy Pop
- Crystal Ship – The Doors (nem minden kiadáson)
- Ball of Confusion (That’s What the World Is Today) – The Temptations
- Thank You – Led Zeppelin
Ezt az egészet nem csak azért meséltük el, mert a zenekar június 28-án Budapestre érkezik, hanem azért is, mert a Thank You és a Duran Duran (The Wedding Album) felújított kiadása 2026. április 10-én újra a boltokba kerül CD-n és vinylen, a Magneoton jóvoltából.
Duran Duran, Thank You, Magneoton, Aréna
Szólj hozzá!