Győr 2023. Jun. 12. (19:00)

Bényi


Bényi

A Győri Filharmonikus Zenekar nyárindító koncertjének műsorát a 18. század egyik legjelesebb német zeneszerzője, Georg Philipp Telemann művével kezdi. A mester neve kissé nagy kor- és pályatársai, Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel nevének árnyékába szorult – ám a maga korában Németországban híresebb volt mindkettőjüknél.

De ne gondoljunk véres rivalizálásra: Telemann mindkettőjükkel baráti viszonyt ápolt. Hatalmas méretű életművének egyik legjelentősebb műfaja a szvit, amelyből több százat alkotott: ezúttal a C-dúr szvit csendül fel, amely „Vízizene” címmel ismert. A pontos elnevezés mindazonáltal „Hamburgi apály és dagály” lenne: a Hamburgi Admiralitás alapításának századik évfordulóját köszöntő kompozíció ünnepi menetben vonultatja fel a mitológia tengeristeneit és istennőit a jeles esemény alkalmából. A hangverseny második felében Schubert mély zenei gondolatokban bővelkedő, némileg megtévesztő melléknevével ellentétben a derű és az optimizmus hangjait is megszólaltató IV. szimfóniája hangzik el. Az est dirigense a zenekar állandó vendégkarmestere, a Salzburgból érkezett Bényi Tibor lesz.Műsor:

G. Ph. Telemann: F-dúr szvit, TWV 55:F11, „Alster Echo” 
F. Schubert: IV. (c-moll) szimfónia, D. 417, „Tragikus”

Vezényel: Bényi Tibor 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

A Pink Floyd legendás lemezborítója...

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar könnyűzene ismert dalaira építik, Dés László és Presser Gábor szerzeményei is megszólalnak majd – természetesen a zenekarra jellemző swinges, gipsy jazzes átiratokban.
Új koncertek