A közös munka első darabja már meg is érkezett: az egykori Margaret Island énekesnőjével Dés László Vigyázz rám című dalát dolgozták fel. A felvétel eredetileg a turné reklámanyagának készült, a végeredményt azonban megmutatták a szerzőnek is. Dés Lászlónak tetszett az új változat, és hozzájárult ahhoz is, hogy a feldolgozás önálló kiadványként eljusson a rádiókhoz.
„Iszonyú jó érzés, amikor tiszteletből megcsinálunk egy átdolgozást, és az alkotó nemcsak áldását adja rá, hanem teljes mellszélességgel beáll mögénk. Viki hangjával ráadásul ez a klasszikus szöveg kapott egy olyan finom, léleksimogató pluszt, ami tökéletes nyárzáró hangulatot teremt” – mondta a Swing à la Django.
A Vigyázz rám egyben egy hosszabb együttműködés nyitánya: Lábas Viki a teljes, 15 állomásos koncertsorozaton a zenekarral tart. A műsort kifejezetten ismert magyar dalok köré építették fel.
„Gyakorlatilag a teljes műsort a legszebb hazai számok köré építettük fel, és elképesztő élmény Vikivel színpadra vinni ezt az anyagot. A fellépéseken Dés László legszebb dalai mellett Presser-szerzemények is előkerülnek” – árulta el a formáció.
Budapesti nagykoncerttel zárnák a sorozatot
A zenekar tervei szerint a turnét egy kiemelt budapesti koncert koronázza majd meg, amelyre további meglepetésekkel is készülnek. Közben a Swing à la Django következő lemezén is dolgozik: az albumon a tervek szerint nemzetközi vendégelőadók is közreműködnek. A Lábas Vikivel közös turné így nem egyszeri együttműködés, hanem egy mozgalmasabb időszak kezdete a zenekar életében.
Lábas Viki, Swing à la Django, Vigyázz rám, Dés László, Presser Gábor, Margaret Island, swing, gipsy jazz


























Szólj hozzá!