Budapest 2023. Apr. 13. (20:00)

Czirják Csaba Quintet


Czirják Csaba Quintet
Közreműködik:
  • Czirják Csaba - gitár
  • Mester Dániel - szaxofon
  • Molnár Bence - zongora, Fender Rhodes
  • Bögöthy Ádám - nagybőgő
  • Czirják Tamás - dob

Kelet és Nyugat találkozik Czirják Csaba gitáros Nap és Hold című szerzői lemezén, amelyet kvintetté bővült formációjával rögzített. Míg a pentaton hangkészletű dallamokban a magyar népzenei és a bartóki örökséget fedezhetjük fel, addig a harmóniafűzések jellegzetesen nyugatiak és a jazzre jellemzők. Czirják Csaba saját bevallása szerint ezúttal nem egy virtuóz jazzlemezt szeretett volna készíteni, hanem olyan melodikus anyagot, amelynek dallamfoszlányai megragadják és nem eresztik a hallgatót. A helyenként meditatív hangulatú, máshol fúziós jazz-rockba hajló lemez címével a zene irányát is jelzi, amennyiben az a földi, anyagi minőségeken túlit, a csillagokban rejtezőt, az univerzálisat veszi célba. A formáció harmadik lemezén – amely a 2017-ben megjelent Markoláb című albumot, és a 2019-ben napvilágot látott Emma címűt követi – mindezt a jazzben szokatlan hangszerek is segítik: többek között a citera, amit Csaba ezúttal jazzhangszerré varázsol. A koncert a Nap és Hold című lemez köré szerveződik, de elhangoznak számok a másik két albumról is.

Miután második helyezést ért el a Pat Metheny által elnökölt, a Magyar Rádió szervezésében megvalósult jazzgitárversenyen, Csaba egy ösztöndíjprogram keretében az amerikai Berklee College of Musicon tanult tovább, így közvetlen tapasztalatot szerezhetett a bostoni jazzközösségben alkotó muzsikusok zenéjéről. Tanulmányai befejeztével visszatért Magyarországra, ahol Bartók zenéjén keresztül eljutott a teljesen autentikus népzene világáig, amelyből elsősorban a magyar, bolgár és a román zene nyújtott számára inspirációt. Gitárjátéka a sokféle behatás eredményeként abszolút egyedülálló hangzást képvisel a hazai és az európai zenében egyaránt; a legmagasabb fokú technikai felkészültség éppúgy jellemzi, mint a bensőségesség.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek