Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Oct. 04. (19:00)

DEVA - Nyárzáró koncert


DEVA - Nyárzáró koncert

Takács Dorina, vagyis Дeva, üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei színtérre. A fiatal előadó zenéit maga írja, producereli és énekli, sőt, a lemezborítókat is saját maga készíti. Élő fellépései során zenekarával együtt varázsolják el a közönséget.

Дeva különleges zenéje egy ősi földre kalauzolja a hallgatót. Számait atmoszferikus, lágy hangok, selymesen pulzáló basszus és a magyar népdalok misztikus világából merített többszólamú mantrák jellemzik. Számos kislemezt követően debütáló albuma, a "Csillag", Zságer Balázs kiadójánál, a Move Gently Recordsnál jelent meg. Az album megjelenésével egyidőben Дeva elnyerte a neves Music Moves Europe Díjat, valamint a Petőfi Rádió legjobb női előadói díját is.


A hazai fesztiválok mellett Дeva már nemzetközi színpadokon is bizonyított, fellépett többek között a Vienna Waves-en, az Eurosonicon, a The Great Escape és a Superbloom fesztiválokon is.

Esőnap: 10.05.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek