Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. May. 30. (19:30)

EGY5EGY KERTI PARTY


EGY5EGY KERTI PARTY

A Marczibányi Téri Művelődési Központ kerthelyiségébe látogatunk május 30-án, hogy találkozhassunk veletek. Márciusban jelent meg második stúdióalbumunk, az El nem álló nagy vihar, amin Dióssy Ákossal dolgoztunk együtt. Az eseményen mesélünk majd nektek nektek az alkotási folyamatokról, dalok írásáról, klipekről - tehát mindenről, ami a lemez. Emellett persze el is játszunk nektek dalokat, kicsit lehet át is dolgozzuk őket, vagy csak megmutatjuk, hogyan készültek. Szeretnénk, ha minden kérdésetekre választ kapnátok, így lehetőségetek lesz azokat már az esemény előtt is feltenni, meg persze közben, vagy akár utána is.


A létszám korlátozott, szóval szerezzétek be a jegyeiteket minél előbb.

Menetrend:
19:00 kapunyitás
19:30-20:30 egy5egy live Q&A
20:45-22:00 egy5egy akusztikus koncert
22:00 közösségépítés, kötetlen beszélgetés, koccintás

 

Zenekar tagjai:

Oláh Levente – ének, gitár

Pálocska Viktor – ének, basszusgitár

Varga Ádám Alex – vokál, billentyű

Bárány Barnabás – vokál, dob

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző – előkerült a Jack Jack története

Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző –...

2008-ban négy ismert magyar zenész összeállt, hogy közös lemezt készítsen. A kísérletből zenekar, majd egész estés dokumentumfilm született,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is ismerik, ha a neve elsőre nem mond nekik semmit: a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) című sorozat főcímzenéje, a Cold Little Heart szinte elválaszthatatlan a kaliforniai tengerparton...
Új koncertek