Az Őrölt Nők Ketrece
Tarpa 2025. May. 31. (19:30)

Esze Tamás a tarpai jobbágy nemes


Esze Tamás a tarpai jobbágy nemes
Esze Tamás emlékére, valóban méltó emléket állítunk Tarpán, melynek lakói a mai napig büszkén vallják magukat Esze Tamás kurucainak.

„Esze Tamás nélkül sokkal később robbant volna ki a szabadságharc…vagy talán soha…” írta Rákóczi Ferenc, a „Vallomások” című könyvében.
Kétségtelen, hogy a tarpai jobbágy-nemes számtalan alkalommal döntött saját belátása szerint. Kevesen tudják, hogy sokkal hamarabb bontott zászlót, mint ahogy azt Rákóczi Ferenc tervezte, de ahonnan már nem volt visszaút. Róla és a Rákóczi szabadságharcról álmodtunk meg egy nagyszabású történelmi lovas musicalt, melyet hagyományteremtő célzattal 2025 május 31.-én mutatunk be Tarpán, Esze Tamás szülőhelyén. A pazar szereposztás, nagyszerű látvány, kitűnő darab, slágergyanús dalok teszik majd vonzóvá ezt az előadást. Az előadás létrehozásában olyan művészeti együtteseket sikerült megnyerni, akiknek nagy gyakorlatuk van hasonló művek létrehozásában. A „Moravetz Produkció” 2009-ben vitte színre a „Zrínyi 1566” történelmi musicalt, Sasvári Sándor Jászai díjas színművésszel a főszerepben, melyet immár – tizenhat éve!!! – minden szeptemberben, a kirohanás napjához kötődve láthat a közönség a szigetvári Zrínyi várban, de a produkció bejárta már Erdélyt, a Felvidéket, és Horvátországot is. Ez az előadás, a bemutató évében a közönség szavazata alapján elnyerte az év legkiemelkedőbb kulturális eseménye címet, valamint 2003-ban, mint nemzeti értékünk, felvételre került KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG kategóriában a SZIGETVÁRI TELEPÜLÉS ÉRTÉKTÁRÁBA. Tudomásunk szerint színházi produkció nem büszkélkedhet ilyen elismeréssel. De ez a társulat olyan történelmi előadásokat hozott létre, mint a Rákóczi szabadságharcot feldolgozó „A Fejedelem”. A Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának időszakát bemutató történelmi családi lovas musical, a „Sárkányszív”. A „Csodaszarvas” címet viselő lovas rock- opera, a II. Magyar hadsereg sorsát bemutató zenés történelmi játék „Volt egy seregünk” címmel, vagy Gárdonyi Géza halhatatlan regényéből készült musical, az „Isten rabjai”. ( Ezen előadások kőszínházi változata, több vidéki színházban is bemutatásra került, óriási sikerrel. ) Táncosaink között üdvözölhetjük a makói Forgatós táncegyüttest, A Győri Lovas Színház társulatát, mint lovas kaszkadőröket, akrobata táncosokat, valamint a tarpai hagyományőrzőket.

Esze Tamás emlékére, valóban méltó emléket állítunk Tarpán, melynek lakói a mai napig büszkén vallják magukat Esze Tamás kurucainak. Nézőink pedig, az előadás megtekintése után, büszkén vallják magukénak Széchenyi István örökbecsű mondását;

„Nehéz Magyarnak lenni, de nem lehetetlen!”

II. Rákóczi Ferenc – Sasvári Sándor Jászai díjas
Esze Tamás – Krajnik-Balog Gábor
Pádre – Besenczi Árpád Jászai díjas
Károlyi Báró – Csengeri Attila
Kelemen – Barabás Kiss Zoltán
Lajos – Faragó András
Hubert – Kiss Zoltán
Ibrahim – Bardóczy Attila
Anna – Gaál Zsófia
Bercsényi – Várhelyi Dénes
fiatal Rákóczi – Borsányi Dániel
Márton – Kovács Etele
Albert – Várhelyi Áron
János – Rencz Márk
Bíró – Kósa Zsolt
Hajnalka – Jobbágy Elmira
Josef – Major Ármin
Asa – Helvaci Ersan David
István – Puskás Gyula
József császár – Szarvassy Csaba Zsolt

Angyalok – Széchenyi Krisztián – Széchenyiné Plesovszki Petra
Makói Forgatós Táncegyüttes
Lovas kaszkadőrök - Győri Ördöglovasok

Tarpai Népi Hagyományőrzők

Segédrendező - Moravetz Kíra
Produkciós Manager - Kis Sándor
Díszlet-jelmeztervező - Húros Annamária
Koreográfus - Doktor László – Doktor Andrea – Széchenyi Krisztián
Ördöglovasok vezetője és edzője; Tóth Szilárd
Zeneszerzők - Balásy Szabolcs - Horváth Krisztián
Producer - Szécsy Szabolcs – Moravetz-Somogyvári Andrea - Sasvári
Sándor – Moravetz Levente
Írta és rendezte – Moravetz Levente

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek