Budapest 2026. Jan. 03. (16:00)

Évköszöntő koncert a Barcelona Kvartettel


Évköszöntő koncert a Barcelona Kvartettel
Immáron negyedik éve kezdi az Újévet a Barcarola Kvartett „Évköszöntő Koncerttel”. Nem is eggyel, hanem rögtön kettővel. A tavalyi nagy érdeklődésre és teljes teltházra való tekintettel 2026. január 3-án ugyanis kétszer adják elő műsorukat:16:00-kor és 19:00-kor. Műsoruk, mint mindig, most is meglepetés, de – ahogy megszokhattuk tőlük – biztosak lehetünk benne, hogy színes, változatos és mindenki számára élvezetes programot hallhatunk. A zeneművek saját feldolgozásban, vagy átiratban hangzanak el, ami szintén az együttes sajátossága. A koncerteken ezúttal egy csodálatos hárfaművész, Bábel Klára lesz a vonósnégyes vendége.

A négy kiváló muzsikus alkotta Barcarola Kvartett kivételes színt hozott a vonósnégyes-muzsika világába. Nem csak azért különleges ez a formáció, mert cselló helyett a basszus szólamot nagybőgő szólaltatja meg, hanem mert darabjaik nagyrészt saját átiratokban hangzanak el.
Nincsenek határok: bármilyen zenemű, legyen szó akár orgonamuzsikáról, versenyműről, vagy szimfónikus zenekari műről, a Barcarola Kvartett hangszerelésében új színt, új értelmet kap. Kreatívan, ötletesen, nagy igényességgel nyúlnak a darabokhoz. Játékukon is látszik, hogy nagy kedvvel zenélnek együtt, tartalmas, mély élményt szerezve közönségüknek."

Bábel Klára zongora diplomáját 2006-ban, hárfa diplomáját 2007-ben vette át. 2008-ban oklevéllel tüntették ki a IV. Vera Dulova Nemzetközi Hárfaversenyen, Moszkvában. 2010-ben Artisjus díjat ítéltek
neki, 2010-ben, 2011-ben, és 2013-ban elnyerte a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjat. 2015-ben 1. helyezést ért el a VII. Nemzetközi Marcel Tournier hárfaversenyen kamara kategóriában.
2016-ban Golden Awardot nyert a VIII. Nemzetközi Svirel-i kamaraversenyen. A 2011-től a megálmodott Sounds of Bábel koncertek művészeti vezetője. A 2019/2020-as évad Zenekari Művésze díjjal
jutalmazta a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetősége.Doktori fokozatát 2024-ben vette át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.Jegy ára: 4.000.-Ft.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek