Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2025. Mar. 09. (19:30)

Femi Kuti & The Positive Force


Femi Kuti & The Positive Force

Femi Kuti az afrobeat legenda, Fela Kuti (nigériai zenész, komponista, az afrobeat egyik első muzsikusa, emberjogi aktivista) legidősebb fia, aki természetesen nemcsak édesapjának köszönhetően ismert és elismert zenész, komponista és polgárjogi aktivista. Jelentős alkotó, aki szellemi örökségét átemelte napjainkba és 21. századi formába öntötte.

Mielőtt Femi saját zenekat alapított, 1979-ben kezdett el szaxofonozni apja Egypt 80 nevű zenekarában, ahol megtanulta, hogyan kell egy legendával fellépni...

„Az apám hatalmas volt...” – mesélte Femi nevetve. „Mindent, amit tudtam, magam tanultam meg, közben – és ott nem szabad hibázni. Egy ilyen ikon mellett állni ijesztő tud lenni”.

1984-ben, miután Felat letartóztatták a lagosi repülőtéren, közvetlenül egy amerikai turné kezdete előtt, Femit kérték meg arra, hogy legyen az apja zenekarának frontembere, ahelyett, hogy lemondják a koncerteket.

1986-ban Femi megalapította saját zenekarát, a Positive Force-t, amely hamarosan az afrobeat zene egyik legjelentősebb együtteseként vált ismertté. A következő 30 év során Femi világszerte elismerést szerzett ennek az igaz zenének és számos humanitárius szervezetnek a nagyköveteként. A Positive Force még mindig az afrobeat mozgalom élvonalában van, bővítve a zene szókincsét azzal, hogy a punk és a hiphop jegyeit is hozzáadta a hangzáshoz, miközben megtartotta hagyományos gyökereit és politikai üzenetét. Egyébként Femi fia, Made Kuti is zenész.

Femi a világ legrangosabb színpadain és fesztiváljain lépett fel, eddig négy alkalommal jelölték Grammy-díjra, dolgozott a többszörösen díjazott rapper Commonnal, közreműködött a Coldplay együttes Arabesque című dalában (+ Stromae és a Le Trio Joubran), sőt, a Grand Theft Auto IV videójátékban saját rádiócsatornát is kapott.

Koncertje minden alkalommal valódi világzenei ünnep – és egyben kiállás a társadalmi igazságosság mellett.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra zárnak be a klubok

Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra...

A brit élőzenei piac felülről nézve virágzik, alulról nézve lassan elfogy. Miközben a stadionturnék és a nagy fesztiválok rekordbevételeket...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért – csakhogy a többségük nem ember volt

Garth Brooks ráadáskoncertjének jegyértékesítését botok bénították meg, Sam Fender elővásárlását el kellett halasztani, Raye londoni koncertjére pedig 1,8 millió regisztráció érkezett. A jegyüzérek automatizált rendszerei már nemcsak megelőzik a rajongókat, hanem teljes értékesítéseket tehetnek tönkre.

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos találkozóhelyévé vált. A jubileumi, tizedik rendezvényen 25 kategóriában osztottak díjakat, az idei mezőnyből pedig Beton.Hofi emelkedett ki: három elismerést is szerzett, köztük a legjobb klipnek járó...
Új koncertek