Az Őrölt Nők Ketrece

Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért – csakhogy a többségük nem ember volt

2026/11/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Garth Brooks ráadáskoncertjének jegyértékesítését botok bénították meg, Sam Fender elővásárlását el kellett halasztani, Raye londoni koncertjére pedig 1,8 millió regisztráció érkezett. A jegyüzérek automatizált rendszerei már nemcsak megelőzik a rajongókat, hanem teljes értékesítéseket tehetnek tönkre.

Kilencvenezer ember állt sorba a koncertjegyekért – csakhogy a többségük nem ember volt

Garth Brooks azért hirdetett meg egy harmadik Kansas City-i koncertet, mert úgy érezte, az eredeti időpontokra sok helyi rajongó nem jutott jegyhez. A november 7-i délutáni előadásra október 23-án indult az értékesítés, a virtuális váróteremben pedig rövid idő alatt több mint 90 ezren jelentek meg. Csakhogy a többségük nem ember volt: Brooks hivatalos közleménye szerint a sort nagyrészt botok árasztották el. Az automatizált rendszerek nagy mennyiségben foglalták le a küzdőtér és az alsó lelátó jegyeit, így a valódi vásárlók alig fértek hozzá a jobb helyekhez. Az AXS és a T-Mobile Center leállította az értékesítést, a koncertet pedig végül törölték. Azok, akik még a leállítás előtt szabályosan vásároltak, automatikusan visszakapták a pénzüket. 

Mit csinál egy jegyvásárló bot?

A bot olyan program, amely a valódi vásárlónál sokkal gyorsabban képes belépni a jegyértékesítő oldalra, helyeket lefoglalni – és akár rengeteg különböző fiókból egyszerre vásárolni. A fejlettebb rendszerek hamis személyazonosságokat, különböző IP-címeket, e-mail-fiókokat és fizetési adatokat használhatnak, hogy megkerüljék az egy vásárlóra jutó jegykorlátot. A cél általában nem az, hogy a program gazdája kilencvenezer jegyet vegyen. Már az is elég, ha a botok elárasztják a várótermet, feltartják a készletet, és a legjobb helyekből annyit szereznek meg, amennyit később jóval drágábban tovább lehet adni. A jegyek addig is foglaltnak látszanak, ezért a valódi érdeklődő azt hiheti, hogy elfogytak. A rendszer így torz versennyé válik: nem feltétlenül az jut jegyhez, aki korábban érkezett, hanem az, aki több automatizált kéréssel képes ostromolni az értékesítő oldalát.

Nem Garth Brooks az egyetlen

Október 28-án Sam Fender két, 2027-re meghirdetett Newcastle-i stadionkoncertjének elővásárlását kellett elhalasztani. A Gigantic jegyértékesítő rendszerében szokatlanul nagy mennyiségű gyanús forgalmat észleltek, majd az oldal hibát jelzett. A cég leállította az elővásárlást, blokkolta a támadó forgalmat, és vizsgálatot indított. Fender közlése szerint erre azért volt szükség, hogy a jegyek valódi rajongókhoz kerülhessenek.

Néhány héttel korábban Raye londoni koncertjének regisztrációja futott bele hasonló problémába. A Royal Albert Hall ötezer helyére 1,8 millió jelentkezés érkezett. Az énekesnő szerint a regisztrációs rendszert jegyüzérek által használt botok árasztották el több százezer hamis jelentkezéssel. Csapata végül elvetette az eredeti elővásárlási tervet, és a listát kézi ellenőrzésnek vetette alá, hogy kiszűrje a valószínűleg nem valódi érdeklődőket.

Három különböző előadó, három különböző helyszín és három különböző jegyértékesítő rendszer érintett – vagyis nem egyetlen platform hibájáról van szó, hanem az egész jegypiacot érintő problémáról.

Na de miért éri meg megbénítani egy jegyértékesítést?

Mert a hiány pénzt termel.
Ha a hivatalos oldalon pillanatok alatt eltűnnek a jó helyek, a vásárlók egy része a másodlagos piac felé fordul. Ott ugyanaz a jegy már a névérték többszörösébe is kerülhet. A bot tehát nem egyszerűen gyorsabb a rajongónál. Mesterségesen növeli a kereslet látszatát, kiszorítja a közönséget az elsődleges értékesítésből, majd olyan helyzetet teremt, amelyben sokan hajlandók lényegesen többet fizetni. A haszon a különbségből keletkezik.

Ez kapcsolja össze a történetet a szellemjegyek és a jegyviszonteladás világával. Az egyik esetben olyan belépőt kínálnak eladásra, amely még nincs az eladó birtokában; a másikban automatizált rendszerekkel próbálják megszerezni vagy lefoglalni a készletet. A módszer eltér, az üzleti logika ugyanaz: pénzt keresni azon, hogy a valódi közönség nehezebben jut hozzá a jegyhez.

A tilalom önmagában nem megoldás

Az Egyesült Államokban a 2016-os BOTS Act tiltja a jegyértékesítők biztonsági intézkedéseinek és vásárlási korlátainak technikai megkerülését. Tilos az így megszerzett jegyek továbbértékesítése is, ha az eladó részt vett a szabályok kijátszásában, vagy tudnia kellett róla. Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság korábbi ügyekben már többmillió dolláros büntetéseket ért el. A szabályozás ellenére azonban a jelenség nem tűnt el. A botok üzemeltetői folyamatosan új módszereket keresnek, miközben egyetlen nagy sikerű viszonteladás nyeresége fedezheti a sikertelen próbálkozások költségét is.

A botok egyébként nem egyetlen szolgáltató gyenge pontját keresik, hanem minden olyan felületet támadnak, ahol nagy a kereslet és pénzt ér a mesterségesen előállított hiány.

Magyarországon egyelőre nem valószínű, hogy egy átlagos koncert jegyértékesítésére több tízezer botot küldjenek rá. A piac kisebb, kevesebb az igazán nagy keresletű esemény, és a továbbértékesítésből megszerezhető haszon sem feltétlenül indokol ekkora technikai apparátust. Egy gyorsan telítődő stadionkoncertnél vagy ritka világsztár-fellépésnél azonban már nálunk is lehet üzlet az automatizált jegyfoglalásban. Ráadásul a magyar koncertlátogatók nemcsak itthon vásárolnak jegyet: bécsi, prágai, berlini vagy londoni koncerteknél ugyanabban a virtuális sorban állnak, mint mindenki más, így  a koncertjegyekért folyó versenyben már nemcsak más rajongókkal kell megküzdenünk, hanem most már olyan programokkal is, amelyek nem hallgatják az előadót, nem mennek el a koncertre és a jegyre sincs szükségük.

Csak arra, hogy nekünk szükségünk legyen rá.

Garth Brooks, Sam Fender, Raye, koncertjegy, jegyértékesítés, jegyvásárló botok, AI-botok, jegyüzérek, jegyviszonteladás, másodlagos jegypiac, dinamikus árazás, szellemjegyek, koncertpiac, online váróterem, jegyhiány

 

 

Szólj hozzá!


Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért – csakhogy a többségük nem ember volt

Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért –...

Garth Brooks ráadáskoncertjének jegyértékesítését botok bénították meg, Sam Fender elővásárlását el kellett halasztani, Raye londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Közel 350 évnyi heavy metal áll színpadra Budapesten – visszatér a Saxon

A brit heavy metal egyik alapzenekara, a Saxon 2027. március 12-én a Barba Negrában lép fel a Gods of Thunder világ körüli turné keretében. A közel 350 év nem a zenekar történetére utal, hanem az öt zenész összesített életkorára: Biff Byford és társai együtt nagyjából három és fél évszázadot tudhatnak maguk mögött. a...

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...
Új koncertek