A koncert az „Ádám, hol vagy?” kezdetű bejátszással indult, ami az éppen aktuális hírek fényében egészen más értelmet is nyert. Persze itt most Végvári Ádámot körözték... :)
.jpg)
Egy zenekart – legyen bármennyi ideje is a pályán – általában egységként értelmez a közönség. Egy több évtizede a pályán lévő, sikeres zenekar esetében ez hatványozottan igaz. Bár a Neoton történetében született Éva- és Ádám-szólóalbum is, sőt Ádám–Éva-duettlemez is, a legtöbben ezeket is a Neoton-életmű alá sorolják. Csepregi Éva az utóbbi években többször is megmutatta a közönségnek azokat a dalokat, amelyek a Neoton turnéműsorába nem feltétlenül férnek bele. Így történt 2024-es életműkoncertjén és 2025-ös Korszakok című koncertjén is. Idén Végvári Ádámon volt a sor, aki nyáron ünnepelte 75. születésnapját. Az ő szólókoncertje már csak azért is érdekes, mert bár nem mondhatjuk, hogy háttérbe szorulna a Neoton-koncerteken, mégis az általa énekelt vagy írt dalok csupán a koncertek töredékét teszik ki. Az Erkel Színházban tartott nagykoncert lehetőséget adott Ádámnak arra, hogy megmutassa a közönségnek mindazt, amit az elmúlt évtizedekben alkotott. Ez pedig nem merül ki a Neoton-dalokban!
.jpg)
Végvári Ádám zenei pályafutása a Metropol együttesben kezdődött, amely leginkább Beatles-feldolgozásokat játszott. Később aztán a Volán együttesben, majd az Universalban folytatta. Rövid ideig a Gemini tagja volt, majd 1979-ben csatlakozott a Kati és a Kerek Perec zenekarhoz. 1980-ban került a Neoton Famíliához, amely 1990-ben feloszlott. Ezt követően Csepregi Évával és Baracs Jánossal Éva-Neoton néven folytatta a zenélést, 2005 óta pedig a Neoton Família Sztárjai formációban lépnek fel együtt. Természetesen Ádám pályájának legnagyobb részét a Neoton dalai teszik ki, így a koncert főleg ezekre alapozott. Ezek között is akadtak azonban szép számmal olyanok, amelyeket nagyon régen játszott már színpadon, mint például az Újra farmer vagy a Varaderói kaland című dalok, amelyeket ováció fogadott. A Neoton-slágerek mellett akadt természetesen néhány dal Ádám pályafutásának korábbi szakaszaiból is: felcsendült például a Hívnak a fények (Kati és a Kerek Perec) vagy a Túl minden bolondos álmon című dal. Utóbbit Király Tamással adta elő, akivel az Universalban zenélt együtt.

Nosztalgikus, sőt megható pillanatokból sem volt hiány. Végvári Ádám eljátszotta a Kék csillag című dalt, amelynek megszületésében már 13 évesen közreműködött Ihász Gábor oldalán, és amelyet később Szécsi Pál vitt sikerre. Ádámra nagy hatással volt Louis Armstrong népstadionbeli koncertje, erre emlékezve Gergely Róberttel elénekelte a Milyen szép a világ (What a Wonderful World) című dalt is. Ádám felidézte élete másik fontos pillanatát is, amikor az üres Népstadionban eljátszhatta egyedül a Barátom a gitárom című szerzeményét.

És ha már gitár: meg kell említenem a háttérzenekart, amely egyrészt csodálatos vokállal, másrészt fantasztikus gitárjátékkal támogatta Ádámot. Faith Ildikó, Gulyás Erika és Csányi István a Körbenjárás című dal alatt remekeltek a vokálban, Dajka Krisztián és Sipeki Zoltán gitárosok pedig a Barátom a gitárom hangzását tették kiemelkedővé. És természetesen színpadra léptek a Neoton Família Sztárjai, Csepregi Éva és Baracs János is. Bár rutinos Neoton-koncertre járó vagyok, a Holnap hajnalig talán szintén sosem szólt ilyen jól, a 220 felett pedig különleges hangszerelésben csendült fel a koncerten. Heatlie Dávid pedig nemcsak kiválóan hozta a dobszólót, hanem a koncert rendezéséért is ő felelt.

Végvári Ádám a vele készült korábbi interjúnkban azt ígérte, rockosabbá tesz minden dalt. Úgy érzem, ez meg is valósult. A csúcspont Alapi István megjelenése volt: a hangerőt feltekerték, gitárpárbajoztak, és a Legkisebb fiú mellett még egy Deep Purple-dalt is eljátszottak (innen is kívánunk gyors felépülést Ian Gilla-nek). Bár a koncerten valóban a rockos dalok domináltak, úgy éreztem, hogy Ádám valóban kibontja mindazt a sokszínű stílust, amit az elmúlt évtizedekben képviselt a Szécsi Pál által sikerre vitt táncdaltól a rockon és a latin zenén át a Neoton diszkópopstílusáig. Ezen a koncerten Ádám zenei karaktere teljesedhetett ki, amelyet a közönség láthatóan és hallhatóan is díjazott.

A koncertet pedig nemcsak a közönség, hanem természetesen az ünnepelt is élvezte:
„Fantasztikus volt. Régen szerettem volna már megmutatni, hogy miket csináltam valójában az elmúlt évtizedekben. Sokféle stílusban játszhattam, a zenekar pedig zseniálisan játszott. A Barátom a gitárom című dalnál még én is meghatódtam, és elsírtam magam a színpadon. Több olyan dal kapott helyet a műsorban, amelyet még soha nem játszottam, de olyan is, amelyet kb. 20 évvel ezelőtt. A koncert után még egy meglepetést is kaptam: egy fantasztikus tortát, amelyet a Yamaha gitáromról mintáztak, és még finom is volt” – nyilatkozta a koncertet követően Végvári Ádám.

Bízunk benne, hogy az Ádám 75 nem csupán egy egyszeri alkalom volt, hanem esetleg egy olyan műsorsorozat kezdete, amelyet az ország több pontján is láthatnak majd a rajongók.
Végvári Ádám, Neoton, Szécsi Pál, Csepregi Éva, Metropol, Ihász Gábor, Gemini

























Szólj hozzá!