Október 10-én folytatódik az új 101 Klub nagytermében a Legéndy Jácint költő, performer által megálmodott és elindított, Postpunk Lovers című partisorozat. A nagyjából három éve teltházzal futó buliszéria stabil népszerűségnek örvend, s a közösségi oldalakra nézve egyértelmű, hogy töretlen érdeklődés előzi meg a soron következő special night jellegű rendezvényt. Nem csoda, hiszen a költő avantgárd, táncos performanszainak egyfajta kiterjesztéseképpen is létrejött, s immár kultikussá vált Lovers egészen új szemléletmódot és energiákat hozott Budapest underground életébe. Olyannyira, hogy legtöbbször meglepetésként a korábbi táncosnők mellett például rúdtáncosnők és légtornász csajok is szerepelnek a programban. Az elmúlt hónapok során a partisorozat híre Európa más városaiba ugyancsak eljutott, de például Dél-Amerikában is menőnek számít egy magyarországi utat a Postpunk Lovers aktuális bulijának hétvégéjére időzíteni, mert a zenei kínálat hazai és külföldi viszonylatban egyaránt különlegesnek nevezhető, hiszen a DJ-k a jól táncolható, lendületes és érzéki posztpunk, darkwave, illetve new wave számokból válogatnak, nagy hangsúlyt fektetve az olasz és a latin-amerikai kötődésű bandákra, s némi kitekintéssel a '80-as évekre. Az olasz és dél-amerikai zenekarokra való odafigyelés, valamint a partisorozat érzéki töltete valóban utánozhatatlan hangulatot eredményez Legéndy Jácint áradó és a táncteret a nyitószámtól egészen a záródarabig extázisba foglaló performanszaival együtt, a goth erotikus vetítésről, illetve az immár sokadszor felbukkanó táncosnők, FlashNoir és SageNoir, vagy éppen a milánói rezidens DJ, azaz Numa Echos jelenlétéről nem is beszélve, s általában a rúdtáncosnők, valamint a légtornász csajok előadása is különlegessé teszi az eseményt. Kihagyhatatlan buli!
Helyszín: 101 Klub, 1061 Budapest, Paulay Ede utca 2.
Időpont: 2025. október 10., este 10 óra - hajnali 4 óráig
Az október 20-i PROGRAM:
21.00: Soundcheck & Lightcheck
21.45 - 4.00: PARTY TIME
Music: GOREBOY & PETRAMOON
Performance: LEGÉNDY JÁCINT
Female dancer: FlashNoir & SageNoir
Az est folyamán GOREBOY és PETRAMOON a tőle megszokott, jól táncolható, lendületes és érzéki posztpunk, darkwave, illetve new wave számokból válogat, nagy hangsúlyt fektetve az olasz és latin-amerikai kötődésű bandákra, s némi kitekintéssel a 80-as évekre, mialatt a képernyőn a Postpunk Lovers testvérbulijain, az olaszországi Revolution Party-n, illetve Das Lust Party-n készült goth erotikus partifotók fognak pörögni, s a bulit, akárcsak eddig, LEGÉNDY JÁCINT avantgárd, táncos performanszai ékesítik a táncosnők, illetve rúdtáncosnők produkciójával összhangban.
Szóval a Budapest legmenőbb posztpunk bulisorozataként is emlegetett Postpunk Lovers special night szériája is változatlanul hasít az éjszakában a forradalmi vagy éppen erotikus verseiről és performanszairól ismert Legéndy Jácint csapatával, s immár az olasz rezidens DJ-vel, Numa Echos-zal vagy éppen a táncosnőkkel, a rúdtáncosnőkkel és a légtornász csajokkal együtt. Postpunk Is Not Dead! Italian and Latin American Darkwave Forever!
Brand & Flyer & Artwork: Legéndy Jácint
Portrait on the flyer: Lilith Munster by NeuroGrapher
Fotó: Legéndy Jácint - Önarckép XXXIV - Performansz


























Szólj hozzá!