Budapest 2023. Feb. 28. (19:30)

Gálakoncert színészlegendákkal


Gálakoncert színészlegendákkal

Zene és irodalom kapcsolatát mutatja be a Fesztivál Akadémia koncertje két korszakos mű előadásával.

Gálakoncert színészlegendákkal

Igor Stravinsky „játékra és táncra írott elbeszélése”, A katona története különleges szereposztásban és koncepció szerint kerül színre. Az előadást Ascher Tamás rendezi, Molnár Piroska a mesélő, az egyes szerepekben pedig Bezerédi Zoltánt, ifj. Vidnyánszky Attilát és Kelemen Hannát láthatjuk. Az ördöggel szerződést kötő katona fausti történetéhez a világháborús körülmények miatt minimálisra redukálta a zenekart Stravinsky, a hangszercsoportok legjellegzetesebb tagjait hegedű, nagybőgő, klarinét, fagott, kornett (vagy trombita), harsona és egy ütőshangszer alkotta szeptett képviseli.

Vivaldi 1725-ben A harmónia és a találékonység erőpróbája címmel megjelentetett concertogyűjteményben adta ki ,,A négy évszak” című ciklusát. A négy hegedűversenyhez egy-egy szonettet is költött, majd a partitúra megfelelő helyeire beillesztve zenésítette meg ezeket. A szerző teljes sorozatát Václav Morzin cseh grófnak ajánlotta, s a dedikációban így írt irodalom és zene összekapcsolásáról: ,,Nagyméltóságú Úr, (...) Esdekelve kérem, ne csodálkozzék Fenséged, ha e kis létszámú és szerény concertók közt megtalálja A négy évszakot, amely már sok idővel ezelőtt Fenséged türelmes nagylelkűségét élvezhette. Higgye el nekem, hogy azért találtam őket kinyomatásra méltónak - noha minden tekintetben ugyanazok a darabok-, mert a szonettek mellett immár minden bennük ábrázolt dolog pontos magyarázatával láttam el őket. Bizonyos vagyok abban, hogy Ön úgy fogja megítélni őket, mintha újak lennének.”

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek