Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2025. Apr. 23. (19:00)

Gryllus Dániel 75


Gryllus Dániel 75

Gryllus Dániel 1950. április 23-án született.

Napra pontosan 75 évvel ezelőtt.

Születésnapi koncertje – maga és barátai előadásában – eddig így nem hangzott el, és nem is fog.

Az est első része válogatás a szerző műveiből és az immár 55 éves Kaláka dalaiból.

  • Kezdetben, a 60-as évek végén Gryllus Dániel reneszánsz muzsikát játszott, ezért néhány régi dallammal kezdődik a műsor. A bibliai dalok sorát a Pál apostol – dalok Pál levelei szerint nyitotta meg. Az 1991-ben készült nagylemezről elhangzik Pál rómaiakhoz írt levele alapján írott ének Sumonyi Zoltán versére.

Közreműködik: Szirtes Edina Mókus, Bizják Gábor és Ferenczi György.

  • Kányádi Sándor jiddis népdalfordításai ”volt egyszer volt egy kis zsidó” címmel 1990-ben jelentek meg.

A dalokban közreműködik: Szalóki Ági és Gryllus Vilmos

  • Az 1997-ben íródott Tizenöt zsoltár című album dalai már egyházi énekeskönyvek részei is. A Zsoltárok könyve alapján Sumonyi Zoltán írta a verseket.

A közreműködők: Sebestyén Márta és Gryllus Vilmos.

A Kaláka együttes (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs) dalai zárják az első részt

Második részben Weöres Sándor A teljesség felé című költői prózája alapján írott dalok szólalnak meg az ünnepelt, és barátai előadásában. Ez a mű először 15 éve hangzott így el, a hatvanadik születésnapján.

Éneklik: Bognár Szilvia, Both Miklós, Ferenczi György, Gryllus Vilmos, Palya Bea, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Szalóki Ági, Szirtes Edina Mókus

Hangszeres közreműködők: Balázs Gergely, Balogh Kálmán, Bolya Mátyás, Bizják Gábor, Borbély Mihály, Holló Miklós, Frankie Lato, Jávorka Ádám, Kovács Zoltán, Pálvölgyi Máté.

Hangszerelte és vezényel: Gryllus Samu

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos találkozóhelyévé vált. A jubileumi, tizedik rendezvényen 25 kategóriában osztottak díjakat, az idei mezőnyből pedig Beton.Hofi emelkedett ki: három elismerést is szerzett, köztük a legjobb klipnek járó...

Úgy adtak el kilencezer jegyet, hogy a közönség egyetlen fellépő nevét sem ismerte

A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy még nem tudja, pontosan mit kap majd a színpadokon.
Új koncertek