Az Őrölt Nők Ketrece
Gyula 2024. Jul. 12. (20:00)

Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál


Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál
Fellépők: Zoord, Esszencia, Mazsimó Gipsymó

Zoord

Tagok:
Szilágyi Áron – doromb, kaval
Drabant Béla – hegedű, citera, ének
Almási Krisztián – dob, ütőhangszerek

Az idén megalakulása tizedik évfordulóját ünneplő Zoord zenéje elementáris erővel szólal meg. A zenekar mozgatórugója a világ egyik legismertebb és legvirtuózabb dorombjátékosa, Szilágyi Áron.

A dalok alapját képező erdélyi és ősi nomád népzenéhez bátran és kreatívan nyúl a trió, zenéjük egyszerre ősi, tradicionális, ugyanakkor mai, bulis, táncolható – a hangszerelésben pedig igazi kuriózum a doromb, amely elég kevés zenekarnál lelhető ma már fel, s ott is leginkább háttérben meghúzódó ritmuskíséretet szokott adni. A Zoord azonban „főszerepet” oszt ennek az egyszerű, de mint a zenekar esetében kiderül, rendkívül sokoldalú hangszernek.

A zenekar olyan neves hazai fesztiválokon lépett fel az elmúlt években, mint – többek között – a Sziget, a Fishingon Orfű, a Budapest Ritmo, a sárvári Nemzetközi Folknapok, a Vidor Fesztivál vagy a Művészetek Palotájában megrendezett Népzene Ünnepe, de koncerteztek Kínában, Franciaországban, Erdélyben, Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Csehországban, Svájcban, Japánban, sőt olyan különleges helyszíneken, ahová a magyar zenekarok közül egyedül ők jutottak el: a Feröer-szigeteken vagy a Föld leghidegebb térségében, Jakutföldön.

A doromb-dob-hegedű trió legutóbbi, Sailors of the Intergalactical Steppe című lemeze az utazás témakörét boncolgatja. Olyan zenei kalandra csábítja a hallgatót, amely kárpát-medencei gyökerekből táplálkozik, de elkalandozik az ázsiai sztyeppékre is. A zenekar az új lemez anyagát is a varsói Rafal „Praczas” Kolacinskyvel, az egyik legjobb világzenei producerrel közösen készítette.

Esszencia
A Feledi Project előadása

Táncművészek:
Bakonyi Jusztina, Frank Flóra, Nagy Csaba Mátyás, Julien Klopfenstein, Gyugos Dominik
Próza, ének: Náray Erika

Zene:
Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter – bőgő, Pecek Lakatos András – dob, Szaniszló Richárd – vibrafon
Látvány-jelmez: Henez Mariann, Matisz Gábor, Feledi János
Fénytervező: Hepkó Miklós
Fotók: Kaszner Nikolett
Rendezés – koreográfia: Feledi János

Az érzetek és érzelmek kivételes találkozása.
Természetesség, tisztaság, hiszen Bartók tiszta forráson az ősi, érintetlen népzenét értette, s ezt tartotta mindenek fölötti értéknek.

Az előadás környezetünk és lelkünk, belsőnk szépségeinek védelmére és megbecsülésére fókuszál.
A táncosok alkotta emberi csoport, közösség állandó formálódását, átrendeződését, épülését követhetjük nyomon.

Az előadáson keresztül bemutatjuk be a bartóki szellemiséget néhány jellegzetes népzenei gyűjtésen keresztül, különös tekintettel a zene és a tánc kapcsolatára.
Az előadásban részben tradicionális, részben kísérletező megközelítés dominál, az Oláh Dezső Vibratone Quartet játszotta Bartók 15 paraszt dal zenéjének ütőhangszerekre, bőgőre és zongorára készített adaptációjában.
Új megközelítést szeretnék adni a közönségnek a modern jazz és modern tánc fúziójának megismerésére, egy olyan formában, melyben a kompozíciók Bartók népzenei gyűjtéseit alapul véve az abból készült művekre reflektál.

Tisztelgés a 20. század meghatározó zenei nagysága, Bartók Béla előtt.
Az előadás a Déryné Programnak köszönhetően valósul meg.

Mazsimó Gipsymó

Közreműködik:
Rostás Mihály MazsiMó / Gitár, ének, vokál
Balogh Guszti / Ének, gitár, vokál
Bordás Péter / Basszusgitár
Csipkés Sándor / Billentyű
Hőnich Henrik / Dob
Kerényi Nemimre Ákos / Perka
Lakatos Róbert / Gitár, ének, vokál
Rostás Zoltán / Gitár, ének, vokál
Kovács A. Máté / Gitár, ének, vokál
Alex Torres / Szóló Gitár
Balogh Noé / Gitár, ének, vokál

A MazsiMÓ-GipsyMÓ katalán rumbára épülő zenét játszó formációt, a nemzetközi szinten is magasan jegyzett Romengo zenekar vezetője, Rostás Mihály Mazsi hívta életre 2021 augusztusában. A Katalán Rumbát a világ minden táján a Gipsy Kings tette ismerté, ennek árnyékába lépve játszik a MazsiM-GipsyMó is katalán Rumbát, Magyarországon egyetlen zenekarként.

Hazánkban a műfaj olyan jeles képviselői csatlakoztak a formációhoz, mint pl, Csipkés Sándor billentyűvel, Hőnich Henrik, Dobbal és az a Balogh Guszti, aki Magyarországon talán az egyetlen, aki hitelesen képviseli a műfajt az énekével. A koncerteken első sorban saját dalok csendülnek fel, de a Gipsy Kings nagy slágerei, valamint régi magyar és külföldi dalok feldolgozásai is hallhatóak lesznek.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző – előkerült a Jack Jack története

Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző –...

2008-ban négy ismert magyar zenész összeállt, hogy közös lemezt készítsen. A kísérletből zenekar, majd egész estés dokumentumfilm született,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is ismerik, ha a neve elsőre nem mond nekik semmit: a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) című sorozat főcímzenéje, a Cold Little Heart szinte elválaszthatatlan a kaliforniai tengerparton...
Új koncertek