Budapest 2024. Feb. 28. (20:00)

Henri Gonzo és a Papírsárkányok – Szobrokat vittem a hajón


Henri Gonzo és a Papírsárkányok – Szobrokat vittem a hajón

Henri Gonzo a Fran Palermo vezetőjeként már több mint egy évtizede a hazai popzenei élet egyik kulcsfigurája. Zenekara 2020-as, nagy sikerű harmadik albuma után azonban változásra volt szüksége, ami egy másik formációhoz vezetett.

A Henri Gonzo és a Papírsárkányok klasszicizáló attitűddel, költői igényű - és ez különösen fontos - a Fran Palermo angol nyelvű számai után magyar nyelvű dalszövegekkel igyekszik új hangot megütni. A 2023 májusában megjelent A Cementkert című debüt LP anyaga mellett ezen a koncerten új dalokat és vendégzenészeket is hallhatunk.

A Fran Palermo rockos, táncos, energikus világához, angol nyelvű, fesztiválokon is sikerrel helytálló dalaihoz képest a Henri Gonzo és a Papírsárkányok klasszikus hangszereléssel – sőt, klasszikus zenei tanulmányokat folytató zenészekkel –, versszerű, magyar nyelvű szövegekkel, és csendesebb, befelé figyelő zenei világgal hívogat.

A zenekar magja 2021 elején kezdett formálódni, egy egyhónapos, intim, de még kevéssé céltudatos dalszerzési folyamattal, amelyet Gonzo két zenésztársával, Farkas Zazie billentyűssel és Issiaga Camara basszusgitárossal összezárva élt meg egy kis budai várlakásban. A dalok lassan, de egyre biztosabban öltöttek testet, ahogyan a zenekar is kezdett összeállni. A Zeneakadémiát végzett Farkas mellé csatlakoztak még klasszikus zenészek (egy csellista és egy ütőhangszeres), a Fran Palermóból Árvay Gábor és egy másik gitáros, Németh Máté.

Henri szövegeit Petri Györgytől Arthur Rimbaud-n át az ókori görög versekig számos irodalmi hatás inspirálta, a zene pedig pop és klasszikus ihletett elegye lett. Ezúttal vendégekkel kiegészülve, neoklasszicista hangszereléssel mutatják be sajátos világukat - az eddigi repertoárt új dalokkal bővítve.

Rendező: Müpa

ének, gitár: Henri Gonzo
billentyűk, harmonika, vokál: Farkas Zazie
basszusgitár: Issiaga Camara
elektromos gitár, vokál: Németh Máté
akusztikus gitár, philicorda: Árvay Gábor
cselló: Bali Gabriella
ütőhangszerek: Hencz Kornél

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek