Az Őrölt Nők Ketrece
Szentendre 2024. Aug. 24. (20:00)

Hot Jazz Band


Hot Jazz Band

A 2020-ban harmincöt éves fennállását ünneplő Hot Jazz Band zenekar leginkább a korai jazz és a két világháború közötti magyar könnyűzenei termés Karády, Kabos, Jávor, Latabár filmek zenéinek korhű megszólaltatóiként ismer és szeret a hazai hallgatóság.

Az 1990-es évek második felében egyedüli magyar jazz-zenekarként négy nemzetközi versenyt nyertek Franciaországban, ezek közt a legkiemelkedőbb a St. Raphael-ben megrendezett Nemzetközi New Orleans Jazz Verseny, ahol 54 zenekar közül hozták el az első díjat. Az amerikai sikerek sem maradtak el a zenekar életéből. A jazz szülőhazájában hat ízben jártak. A kaliforniai Sacramento-ban, a világ legnagyobb szabású jazz-találkozóján kétszer voltak a fesztivál legnépszerűbb zenekara. Tavaly jelent meg 14. lemezük "egy kis malac" címmel, ami főként a gyerekeknek íródott dalokból áll. A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat, 2015-ben Kossuth-díjat kapta meg.

A Barlangban felcsendülnek majd a legismertebb feldolgozások, mint az én babám egy fekete nő, a bankban nincsen betétem, a Halló Baby vagy az Odavagyok magáért slágerek is.

A koncert szabadtéren lesz megtartva, eső esetén is kint kerül megrendezésre.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző – előkerült a Jack Jack története

Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző –...

2008-ban négy ismert magyar zenész összeállt, hogy közös lemezt készítsen. A kísérletből zenekar, majd egész estés dokumentumfilm született,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is ismerik, ha a neve elsőre nem mond nekik semmit: a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) című sorozat főcímzenéje, a Cold Little Heart szinte elválaszthatatlan a kaliforniai tengerparton...
Új koncertek