Budapest 2023. Apr. 02. (10:30)

Húsvéti forgatag a Kolompos együttessel


Húsvéti forgatag a Kolompos együttessel

Az 1980-as évek végén egy új név tűnt fel a hazai népzenei életben, a Kolompos együttesé. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét.

1990 decemberében jelentős fordulat történt a fiatal zenekar életében. Meghívást kaptak egy óvodába táncházat tartani, amiből végül egy zenés-mesélős, játékos-táncos mókázás lett. A hatalmas sikerre való tekintettel hamarosan megszületett a folytatás, így néhány hónap múlva elkészült egy Szürettől - pünkösdig tartó sorozat, melyben a népszokásokat mutatják be a kicsinyeknek az előbb említett játékos módon rengeteg vidámsággal fűszerezve.

Zenés mesejátékokkal bővítették műsorkínálatukat, így csakhamar - az óvodákat követően - megnyíltak a művelődési házak és színházak kapui is a magyar néphagyományokat újszerűen feldolgozó, a közönséget játékba hívó, a felnőtteket is gyakran megnevettető Kolompos együttes előtt.

A magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.

Az együttes koncertje mellett, a húsvéti népszokásokhoz kapcsolódva készülünk kézműves workshop jellegű foglakozásokkal, játszóházzal, húsvéti vásárral.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek