Debrecen 2023. Mar. 10. (20:00)

IDEGEN/egy5egy/Heavy Brains


IDEGEN/egy5egy/Heavy Brains
Három fiatal érkezik március 10-án a Víztoronyba, akik között van budapesti és debreceni is, a közös bennük viszont az, hogy lendületes zenével, és értékálló szövegekkel indulnak velünk egy szép utazásra.
 
 Az IDEGEN zenekar 2016 nyarán alakult progresszív alternatív rockzenekar, megjelent három nagylemeze, három EP-je, több videóklipje. Az elmúlt hat évben megnyerték a MÜPA Garage Band Fesztiválját, részt vettek a Hangfoglaló Program Induló Előadói Programjában, illetve előzenekarként több állomásra is elkísérték a 30Y, Esti Kornél, Elefánt zenekarokat. Turnéállomásaik érintették a hazai vidéki, határon túli és fővárosi klubok javát, és felléptek már olyan zenei fesztiválokon, mint a Fishing On Orfű, a Campus Fesztivál, a Művészetek Völgye Fesztivál, az Ördögkatlan Fesztivál, a Fekete Zaj Fesztivál vagy az Alterába Fesztivál. Játszottak már valamennyi jelentős budapesti klubban, többek között a Budapest Parkban, a Barba Negrában, a KOBUCI-ban, az Akvárium Klubban, az A38 Hajón és a Dürer Kertben is.
 
Az egy5egy célja a lélek darabokra szedése, leporolása, majd újra összerakása. A dalszövegek táncot járnak a hangszerekkel, így teremtve minden dalban egy önálló, sajátos világot. A zenekar mozgatórugója az egymásba, és a hallgatókba vetett hit és szeretet — ezek megemlítése nélkül nem is lenne értelme zenekarról beszélni.
 
A debreceni Heavy Brains zenekar a pályafutása során megjárta a hard-rocktól a borderline szinti-popig vezető (extrém fordulatokkal kikövezett) utat. Debrecenben indult minden, de nagyon törekednek egy országos jelenlét kialakítására. Több tehetségkutató és az Öröm a Zene megnyerése óta mindent beleadnak, hogy megmutassák mi is van bennük. A zenekar a stílusát főként az alternatív pop-rock vonal határozza meg.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek