Fertőrákos 2022. Jul. 07. (18:00)

Jazzcsütörtök: Bartók Vince - Fekete-Kovács Kornél - Szabó Dániel Trió


Jazzcsütörtök: Bartók Vince  - Fekete-Kovács Kornél - Szabó Dániel Trió

Jazzcsütörtök a Dohnányi teremben
A fertőrákosi barlangszínház új kezdeményezésként hirdeti meg a Jazzcsütörtök című programot. A műfaj és a borok kedvelőinek szeretnének koncertekkel egybekötött közös találkozási lehetőséget nyújtani. Először június 16-án lesz ilyen rendezvény, majd július 7-én, 21-én, augusztus 4-én és 18-án várják a Dohnányi terembe az érdeklődőket.

Jönnek Fekete-Kovács Kornélék
A SopronDrum nyitó napja a Jazzcsütörtök egyik jelentős koncertjét tartogatja, ugyanis július 7-én Fekete-Kovács Kornél, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc triója zenél a sorozatban. A 2020-ban alakult zenekar tagjai a magyar és nemzetközi jazz- és könnyűzenei élet aktív muzsikusai, akik Budapesten találtak egymásra. Instrumentális zenéjükben hangsúlyt kapnak a groove-ok, amelyeket improvizatív és szabad zenei elemek fognak közre. A hangszerek akusztikus hangjait elektronikus effektekkel színező trió végül közös hangfestményt alkotva egy kísérletező, stílusok határain kívül mozgó szintézist hoz létre, mely egyfajta kulturális reflexió, ami korunk zenei és társadalmi hatásaiból táplálkozik. A Liszt-díjas Fekete-Kovács Kornél a magyar jazz kiemelkedő zenésze, zeneszerzője, zenésztársaival együtt emlékezetes koncertet szeretne tartani a stílust szerető közönségnek.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek