Budapest 2024. Dec. 13. (19:30)

Jazzliget - Sárik Péter Trió feat. Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor 3


Jazzliget - Sárik Péter Trió feat. Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor 3

Az albumon a legnagyobb magyar slágerek jazzes feldolgozásai hallhatók Falusi Mariann, Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila előadásában.


A csapat az elmúlt években több, mint száz óriási sikerű előadást adott ezzel a produkcióval. A Jazzkívánságműsor-estek igazi örömkoncertek, ahol a közönség együtt énekel a zenekarral és a hangulat olyan, mint egy jó házibulin!

A Jazzkívánságműsor koncertek 2010-ben indultak. A közönség bármilyen műfajú dalt kérhetett, a Trió pedig eljátszotta a saját stílusában.

A koncertsorozat legjobban sikerült darabjaiból ezzel együtt már négy CD jelent meg, az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott mint "Az év jazz felvétele", a másodikat pedig 2016-ban jelölték ugyanerre az elismerésre.

“Az elején álmomban sem gondoltam volna, hogy a Jazzkívánságműsor ennyire népszerű lesz, de a koncertek során rájöttem, hogy mi a hatalmas siker titka.
Annak ellenére, hogy látszólag könnyed slágereket játszunk, a színpadról mégis sokszor igen kemény jazz szól, de LGT-be, Kovács Katiba, a legnépszerűbb előadókba ‘csomagolva’. Így a jazzt egyébként nem kedvelők szívesen hallgatják kedvenc dalaikat, és szinte észre sem veszik, hogy jazzkoncerten vannak. A jazzrajongók ugyanakkor örömmel fogadják az új sztenderdeket, hisz a jazz hőskorában ugyanez történt: a legismertebb slágereket játszották el a jazz-zenészek, csak másképp.” (Sárik Péter)

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek