Budapest 2023. Mar. 10. (19:00)

Kertekalatt koncert


Kertekalatt koncert

A debreceni Kertekalatt 5 fiatal egyetemista srácból áll, ahol az egy zenekarra jutó Péterek és Gergők száma az országban talán a legmagasabb. A tagok gimnáziumból, illetve az egyetemről ismerik egymást és páran már zenéltek is együtt különböző formációkban korábban, de most érzik azt, hogy minden összeállt a sikerhez.

A debreceni Kertekalatt 5 fiatal egyetemista srácból áll, ahol az egy zenekarra jutó Péterek és Gergők száma az országban talán a legmagasabb. A tagok gimnáziumból, illetve az egyetemről ismerik egymást és páran már zenéltek is együtt különböző formációkban korábban, de most érzik azt, hogy minden összeállt a sikerhez. 2020-ban a ’Május’ című dalukkal mutatkoztak be a nagyközönségnek és nem titkolt céljuk, hogy a legjobbak 

legyenek, mondhatni “kertek alatt” szeretnének eljutni a szakma csúcsára. Első 4 dalukkal a szakma elismerését is kivívták, hiszen a Hangfoglaló Program Induló Előadói közé kerültek. 2022-ben megjelent a bemutatkozó lemezük ’Újidők’ címen, ami pop, rock és népzenei motívumokból táplálkozik, amihez olyan személyes dalszövegek társulnak, amelyeket mindenki magáénak érezhet. A dalokra átfogóan elmondható, hogy rendkívül pozitív

kicsengésű, életigenlő hangulatot árasztanak magukból.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek